A kínai-amerikai gazdasági háború miatt tovább nőt a Huawei a hazai piacon

2019. január 30.
5.3041
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Határozottan a Huawei az egyik nagy nyertese a Kína és az Egyesült Államok között zajló gazdasági háborúnak, a Canalys adatai alapján ugyanis óriási növekedésbe kezdett hazájában a mobilgyártó - természetesen az Apple kárára.

A kínai mobilpiac egész éves eredményét taglaló statisztika szerint ugyanis bár 2018-ban 14 százalékkal rosszabb teljesítményt produkált az iparág, mint 2017-ben, azonban így is 369 millió leszállított okostelefon került a boltok polcaira, ami 2013 óta a legrosszabb eredmény az országban.

A csökkenést viszont nem vette észre mindenki, hiszen míg a Huawei 16-, a Vivo 9 százalékkal tudta növelni eladásait 2018-ban, egyedül az Oppo és a Xiaomi produkáltak 2 és 6 százalékos csökkenést az ottani gyártók közül, de a kínai piac nagy vesztese határozottan az Apple lett, akik 13 százalékkal teljesítettek rosszabbul 2017-hez képest.

A kínai-amerikai gazdasági háború miatt tovább nőt a Huawei a hazai piacon - 2. kép

6 hozzászólás

rDAVE

5 hónapja, 3 hete és 6 napja

Direktor írta:
A kínaiak nem a minőségre mennek, azért ez ebből a listából is nagyszerűen látszik.
Ezek közül melyik rossz? Azóta veszik a kínai telefonokat, amióta nem sz.rt árulnak. Még itthon is megéri egy Xiaomit megvenni, hát még ott...

válasz erre

inkognito

5 hónapja, 3 hete és 6 napja

Gondolom az apple is nőtt amcsiban.

válasz erre

TEchie

5 hónapja, 3 hete és 6 napja

Nem lehet őket megállítani.

válasz erre

Hentes

5 hónapja, 3 hete és 6 napja

Ilyen ez a piac.

válasz erre

Fikarc

5 hónapja, 3 hete és 6 napja

Feltételezem, fillérekért tolják a cuccokat, mint minden helyi gyártó Kínában. És nem egy túl gazdag nép él ott, valamint a kínai hatóságok sem szeretik az Applet. Így ez még ahhoz képest is szép teljesítmény.

válasz erre

Direktor

5 hónapja, 3 hete és 6 napja

A kínaiak nem a minőségre mennek, azért ez ebből a listából is nagyszerűen látszik.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink