A jövőben a Facebook már számítógépünket is figyelni fogja!

2017. március 22.
3.8701
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Igazán megdöbbentő tervezetet vezetett fel a Mashable szerint a Facebook, a közösségi oldal ugyanis a hírek szerint egy olyan változás előtt áll, aminek köszönhetően a portál a jövőben már azt is figyelni fogja, hogy milyen eszközről nézzük.

Persze megijedni nem kell, semmiféle kémkedésről és egyébről nincs szó - egyelőre -, a Facebook ugyanis a maximális komfort miatt döntött a kérdéses rendelkezés mellett, ezáltal a dolog lényege az, hogy a portál a jövőben nem véletlenszerűen, hanem az adott eszközhöz igazítja majd betűtípusát, amivel főként jobb átláthatóságot tud garantálni a felhasználóknak a közösségi oldal.

Egyelőre még semmit sem tudni arról, hogy a Facebook mikor vezetheti majd be ezt az újdonságot, de amennyiben megvalósulna, akkor eltérő betűtípussal tekinthetnénk a közösségi oldalt például egy Windows-os számítógépen, egy Apple gépen, valamint egy Androidos telefonon is.
7 hozzászólás

mrG

7 éve, 7 hónapja és 1 napja

Találtam egy érdekes írást valahol. Le lehet csekkolni, hogy ki figyeli a profilunkat (már akinek van ilyen).
A lényeg: be kell lépni a beállításokba, ott a tiltás résznél a "Felhasználók tiltása" mezőbe beírni/másolni:
' facebook security '
és tiltás. (Az aposztrof és a szöveg közt van 3 space.)
Ki fog dobni egy ablakot xy profiljával. mosolygó smiley

válasz erre

VDemon

7 éve, 8 hónapja és 7 napja

És Ubuntun Ubuntu betűtípus lesz? mosolygó smiley Az nem rossz, de hogy elveszíti a konzisztenciát így a Facebook az biztos.

válasz erre

marco

7 éve, 8 hónapja és 7 napja

rDAVE írta:
Én ezt nem értem. Mi köze a betűtípusnak a gépedhez? Windowson nem olvasható az, ami Apple-en igen? röhögő smileyröhögő smiley Szerintem csak a felbontást és a képernyőméretet van értelme figyelni, hogy ehhez olvasható és átlátható méretre álljon be az oldal. Az meg tök lényegtelen, hogy Windows, Apple vagy Android géped van, ráadásul Windows és Android bármire mehet.
A felhasználói élmény javulhat ezáltal, az igaz. Ha olyan betűtípus, olyan kinézet fogadja az oldalon mint az operációs rendszer többi részén akkor sokkal "otthonosabban" érezheti magát a júzer.

válasz erre

Hentes

7 éve, 8 hónapja és 7 napja

Gyakorlati értelme nem sok van... wtf smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 8 hónapja és 7 napja

Én ezt nem értem. Mi köze a betűtípusnak a gépedhez? Windowson nem olvasható az, ami Apple-en igen? röhögő smileyröhögő smiley Szerintem csak a felbontást és a képernyőméretet van értelme figyelni, hogy ehhez olvasható és átlátható méretre álljon be az oldal. Az meg tök lényegtelen, hogy Windows, Apple vagy Android géped van, ráadásul Windows és Android bármire mehet.

válasz erre

Porthos

7 éve, 8 hónapja és 7 napja

Ennek már rég így kéne lennie... mosolygó smiley

válasz erre

techiii

7 éve, 8 hónapja és 7 napja

Már mindenbe belelátnak lassan. Szomorú és egyben riasztó is. Egyre inkább gondolkodom h lelépek róla.

válasz erre