A Huawei vezére azt szeretné, ha a Honor lenne a legnagyobb vetélytársuk

2020. november 30.
1.5851
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az egész világot sikerült meglepnie a Huaweinek, amikor kiderült, hogy eladják a Honor márkanevet, hiszen az anyavállalathoz kapcsolódó brand sok területen már sikeresebb volt, azonban az amerikai tiltások nagyon megtépázta a kínaiakat.

Erről beszélt egy vállalati fórumon a minap Ren Zhengfei, a Huawei első embere, aki elismerte, hogy az eladásra leginkább azért volt szükség, mert okostelefonos egységüket óriási nyomás érte a mobilos alkatrészek hiánya és elérhetetlensége miatt, így két nagy márkát képtelenek voltak fenntartani ebben a helyzetben.

Az eladás mellett szólt Zhengfei szerint az is, hogy az alkalmazottak és a forgalmazók ne veszítsék el az állásukat azzal, hogy megszűnnek az értékesítési csatornák, miközben határozottan kijelentette, hogy a Huawei elleni súlyos amerikai szankciók arra késztették őket, hogy végre megértsék, egyes amerikai politikusok nemcsak szabályozni szeretnék őket, hanem egyesen kivégezni.

Zárszóként a Huawei-vezér elmondta, hogy azt szeretné, ha a Honor lenne a jövőben a Huawei legnagyobb versenytársa, amire egyelőre nincs sok esély, de ki tudja, mit hoz még a jövő?
4 hozzászólás

Kisfaludy82

3 éve, 7 hónapja és 9 napja

Érdekes nyilatkozat mit ne mondjak. röhögő smiley Az lenne a kemény ha mindezek utána Biden féle kormány visszaengedné őket. röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

3 éve, 7 hónapja és 9 napja

Nem értem, miért mondja ezt. meglepett smiley Így hogy eladták, nem mindegy? Nem értem.

válasz erre

Tommy

3 éve, 7 hónapja és 9 napja

A Honor önmagában esélytelen.

válasz erre

rDAVE

3 éve, 7 hónapja és 9 napja

"és b.ssztassák őket helyettünk..."

válasz erre