A Huawei is saját mesterséges intelligencián dolgozik

2017. július 31.
3.6201
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Az okostelefonok piacán már jó néhány szereplő rendelkezik saját digitális asszisztenssel és mesterséges intelligenciával felszerelt eszközökkel, de még mindig akad olyan óriás, aki kissé le van maradva a többiektől.

Ilyen például a Huawei, mely rendkívül ambiciózus terveket dédelget a mobiliparban, amihez bizony nem ártana egy saját AI is. A kínai mérnökök vélhetően már gőzerővel dolgoznak ezen, legalábbis erről árulkodik a vállalat Tweet-je is.


Erről leginkább a képen elhelyezett szöveg árulkodik, mely szerint többről van szó, mint egy hang-alapú asszisztens. A vállalat többek között az ilyen különleges megoldásokkal tűnhetne ki az androidos mezőnyből és ha ez lesz mondjuk a Mate 10 egyik titkos fegyvere, akkor tényleg jó eséllyel indulnak majd harcba mondjuk az Apple ellen.

A kínai óriásnak ráadásul megvan a forrása egy komoly projekthez a végterméket pedig a Huawei mobilok mellett a Honor készülékekben és dedikált hardverekben is hasznosítani tudnák.
4 hozzászólás

Harder

7 éve, 2 hónapja és 24 napja

Teljesen felesleges. Egyáltalán nincs asszisztens most sem, bárki is nevezi annak a jelenlegi megoldásokat, ezek nem azok. Összefogás kéne, normális megoldásokkal.

válasz erre

CharlieFirpo

7 éve, 2 hónapja és 24 napja

Nem kéne ezt erőltetni. Egyre nevetségesebb ez a hű de nagy önállóság. Ahelyett hogy lenne egy egységes platform, és akkor lehetne akár végre magyarul is.

válasz erre

Fikarc

7 éve, 2 hónapja és 24 napja

És mindegyik ugyanolyan ****. röhögő smiley

válasz erre

marco

7 éve, 2 hónapja és 24 napja

Egy Ábeli idézettel élnék: "De miééééééééért?" röhögő smiley

válasz erre