A Huawei bejelentette Nougat-frissítési tervezetét

2016. december 02.
4.2631
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A Huawei bejelentette, hogy pontosan mely telefonok kapják meg a közeljövőben az Android legújabb frissítését, valamint hozzá kapcsolódóan a régóta várt új EMUI kezelőfelületet is.

A gyártó első készüléke a Huawei Mate 9-es lesz, amely gyárilag az Android 7.0-ás operációs rendszerrel, valamint az EMUI 5.0-val felszerelve kerül a boltokba, majd ezt követően folyamatosan frissülnek a régebbi típusok is, így várhatóan 2017 elején a Mate 8 és a P9 biztosan megkapja az új rendszert, méghozzá a P9 Plus, a P9 Lite, a Nova és a Nova Plus mellett.

Hogy a régebbi Huawei telefonok is kapnak-e a frissítésből, az egyelőre még nem derült ki, de amennyiben az úgynevezett zászlóshajókra már befutott a Nougat és az EMUI 5.0, akkor bizonyára ennek sem lesz akadálya.
2 hozzászólás

VDemon

8 éve, 6 napja

Nem értem miért csak olyan soká jön ki nekik is amikor mások már kiadták? meglepett smiley

válasz erre

Ronalddo

8 éve, 6 napja

Kíváncsi leszek a Honorokra mert ugye ott most két évig folyamatos frissítést ígértek...

válasz erre