A halálos balesetet okozó önvezető Uber sofőrje ellen is vádat emeltek

2020. szeptember 18.
102.7641
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Érdekes fordulatot vett Rafael Vasquez ügye, aki még 2018-ban egy önvezető Uber volánja mögött ülve ütötte el a 49 éves Elaine Herzberget, miután a nő kivilágítatlanul, korom sötétben tolta át az úttesten a kerékpárját, amit sem az autó mechanikája, sem a sofőr nem észlelt.

A nyomozás két éven át tartott, a bíróság pedig a napokban lezárta az ügyet, és meglepő módon az önvezető Uber sofőrjére akarják rákenni az egészet, ezáltal gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat Vasquez ellen, amiért az út helyett a The Voice című televíziós vetélkedőt nézte a telefonján a baleset időpontjában.

A vizsgálat során ugyanis kijelenthető, hogy a balesetet emberi mulasztás okozta, lévén az önvezető autók jelenleg még nem állnak olyan fejlettségi szinten - és ez az Uber tesztautójáról is elmondható volt -, hogy így magára lehessen hagyni az úton. Érdekesség, hogy az Uber ellen egyáltalán nem indult eljárás, miközben a sofőr ártatlannak vallotta magát, így az ügy ezzel még mindig nem zárulhatott le.
2 hozzászólás

betyár

1 hónapja, 1 hete és 1 napja

Nyilván a biciklis is hibás, hiszen kellett volna valami világítás rá. De a sofőr is hibázott.

válasz erre

techiii

1 hónapja, 1 hete és 1 napja

Rá lehet fogni az autóra de nincs értelme.

válasz erre