A Google szerint előbb csap belénk a villám, minthogy megfertőződjön egy Androidos eszköz

2017. április 02.
3.0761
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Meglepő és egyben merész kijelentést tett a minap a Google egy hivatalos blogbejegyzésben, amellyel talán éppen ki akarják hívni a hackereket, lévén azt bizonygatta a keresőóriás, hogy az Android rendszer milyen biztonságos.

Jason Woloz, az Android biztonsági csoportjának egyik első embere ugyanis egy zsarolóvírusokkal foglalkozó bejegyzésben egészen pontosan a következőt írta le:

jelenleg kétszer valószínűbb az, hogy valakibe belecsap a villám, minthogy Androidos eszközét ransomware fertőzze meg.

Ezt a kijelentést egyébiránt hivatalos adatokra támaszkodva tette a Google, lévén elárulták, hogy 2015 óta a Play Áruház keretein belül a feltelepített applikációknak alig 0,00001 százalékán találtak zsarolóvírust, de a máshonnan telepített programoknál is jó az arány, ezeknek ugyanis szintén csak a 0,01 százaléka volt fertőzött.
6 hozzászólás

inkognito

7 éve, 7 hónapja és 25 napja

röhögő smiley ezek még nem néztek pornót a neten vagy más kamuoldalakat.

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 7 hónapja és 25 napja

A máshonnan telepített programokat ők mégis honnan a fenéből tudnák? röhögő smiley Hantázik az ember.

válasz erre

petrovicsz

7 éve, 7 hónapja és 25 napja

Sok gombát kajálhatott be az arc hogy ekkora hülyeségeket mond. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 7 hónapja és 25 napja

"jelenleg kétszer valószínűbb az, hogy valakibe belecsap a villám, minthogy Androidos eszközét ransomware fertőzze meg." (Apróbetűs rész: Rohadt nagy vihar közben, ahol a pusztában te vagy az egyetlen kimagasló villámvonzó pont.) röhögő smiley

válasz erre

Fikarc

7 éve, 7 hónapja és 25 napja

Merész kijelentés. Maximum az ő rendszerük nem tudja jól bemérni.

válasz erre

Kileah

7 éve, 7 hónapja és 25 napja

Érdekes hogy a statisztikák teljesen mást mutatnak. röhögő smiley

válasz erre