A Google mégis enged a kínai cenzúrának, és visszatérhet a piacra

2018. augusztus 03.
1.6591
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Mint ismert, a Google 2010-ben döntött úgy, hogy nem hajlandó lefeküdni a kínai cenzúrának, és a szólásszabadság mellett kiállva inkább kihátrálnak az országból, holott a világ egyik legnagyobb piacán óriási lehetőségek és sok-sok pénz állt előttük.

A legfrissebb értesülések szerint azonban a Google nem gondolta végérvényesnek a döntését, ezáltal tavaly tavasszal nekiláttak egy Dragonfly névre hallgató projektnek, mely keresőmotorjuk alaposan átalakított változataként kifejezetten a kínai piachoz került igazításra, vagyis bizonyos szempontból az általunk is használt engine erősen cenzúrázott változatáról lehet szó.

A kínai politikai vezetés ugyanis mind a szöveges, mind a képkeresési találatokban szűrni szerette volna korábban az eredményeket, amibe a Google a hírek szerint beleegyezett, noha mindez még nem hivatalos álláspont, de a fentiek valóságtartalmára utal, hogy Sundar Pichai tavaly már leült tárgyalni a kínai kormány egyik magas rangú tisztségviselőjével - vélhetően éppen erről.

A Google kompromisszumossága egyébiránt nem meglepő, hiszen csak Kínában 750 millió potenciális felhasználó él, amire jelenleg óriási bevételkiesésként tekint a keresőóriás.
6 hozzászólás

CharlieFirpo

6 éve, 2 hónapja és 14 napja

Micsoda meghunyászkodás. wtf smiley Minek nagyképűsködni egyáltalán?

válasz erre

Fikarc

6 éve, 2 hónapja és 14 napja

Ez mekkora tré, te jó ég! röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

6 éve, 2 hónapja és 14 napja

Gerincet tessék, gerincet tessék, most igazán friss egy eltávolított gerinc! röhögő smiley Na jó, csak viccelek, de kicsit gáz, hogy kivonulnak mintha számítana, most meg vissza. Már akkor is látszott, hogy nem Kínának kell a google, hanem a google-nek kell Kína. Ha ők nincsenek itt, akkor egy tucat kínai cég fog alternatívát nyújtani. Ha valaha felszámolja Kína a cenzúrát és engedik szabadon beszélni az embereket, akkor az nem külső nyomás miatt lesz, hanem belső változás miatt, de ez esélytelen rövid időn belül. Mellesleg bizonyos cenzúrák, mint például a gazdag hülyegyerekek magamutogatásainak eltávolítása nagyon is jó dolog.

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 2 hónapja és 14 napja

Ennél a Googlenél is csak a nagy arc van mindig, aztán meg a meghunyászkodás. röhögő smiley

válasz erre

VDemon

6 éve, 2 hónapja és 14 napja

Ennyi. Tök felesleges keménykedni. mosolygó smiley

válasz erre

Porthos

6 éve, 2 hónapja és 14 napja

Mindenki lefekszik Kínának, hatalmas piac.

válasz erre