A Google dolgozóinak nem tetszik a Kínának készített cenzúrázott keresőmotor

2018. augusztus 20.
2.0021
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egyre többször akad össze a bajsza a Google vezetésének és a vállalat munkatársainak, akik túl nagy hatalmat és beleszólást kaptak a cég dolgaiba, így most nem kizárt, hogy a Kínának szánt, nem titkoltan cenzúrázott keresőmotor megvalósítását is meghiúsíthatják.

A BBC beszámolója szerint a Google több száz munkatársa írta alá azt a nyílt levelet, amiben tiltakoznak, hogy a vállalat ilyesmihez adja a nevét, lévén ez mind morális, mind etikai oldalról nagyon komoly kérdéseket és döntéseket vet fel.

A dolgozók szerint a legrosszabb azonban, hogy ők sem tudják, mit fejlesztenek pontosan, de a sajtóban megjelent hírek szerint egy a szabad véleménynyilvánítás sárba tiprását megvalósító eszközt, ami maximálisan szembemenne alapelveikkel, így ha a vezetőség nem tájékoztatja őket pontosan, akkor könnyen lehet, hogy a munkatársak ismét tömeges felmondással fenyegetik majd meg őket.

Mint ismert, a Google 2010-ben úgy döntött, hogy lelép a kínai piacról a politika folyamatos nyomása miatt, azonban pár héttel ezelőtt olyan hír látott napvilágot, miszerint meggondolták magukat, és készül a keresőmotor speciális változata, mely kizárólag Kínában lenne aktív, és rengeteg honlapot tiltana a lakosság számára a világhálón.
5 hozzászólás

TEchie

6 éve, 1 hónapja és 3 napja

Kirúgni mindet és kész. Sokat képzelnek magukról. Azért vannak a cégvezetők hogy döntsenek, ők meg azért hogy elvégezzék a munkát. Ennyi.

válasz erre

Harder

6 éve, 1 hónapja és 3 napja

Ezek nagyon hülyék, de komolyan. rDAVE nagyon jól látod!

válasz erre

Porthos

6 éve, 1 hónapja és 3 napja

Nem sokáig fog ez a sok reklamáló a Google-nél dolgozni, kirúgják őket aztán stílszerűen felvesznek egy rakás kínait. röhögő smiley

válasz erre

Levi87

6 éve, 1 hónapja és 3 napja

Kicsit jobban bele szeretnének szólni a dolgokba, mint amit a hatáskörük lehetővé tesz. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

6 éve, 1 hónapja és 4 napja

Google rosszul választ alkalmazottakat. röhögő smiley Apple-nél ki mondott fel, amikor például cenzúrázzák az app store-t? Microsoftnál, amikor át kellett alakítani a Win10-et (bár ez jogos volt)?
A kínai internet ugyanolyan marad google-lal és google nélkül is. Az alkalmazottak most egyedül a profittól mentik meg a google-t. Jelenleg az Alexa szerint a baidu a világ negyedik legtöbbet használt weboldala, megelőzve a wikipédiát. Baidu imádná, ha nem jönne a Google... röhögő smiley A szabad véleménynyilvánításról a párt dönt, nem a Google, nem a Baidu, Akinek nem tetszik azt lekapcsolják és majd jön valaki, akinek tetszik. Kína legnagyobb import és export partnere Amerika. Kérdezzék meg a kormányukat miért támogatják a szabad véleménynyilvánítás eltiprását... röhögő smiley

válasz erre