A globális felmelegedés miatt Európában is meghonosodhatnak a trópusi betegségek

2019. április 15.
3.1301
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egyre több tanulmány lát napvilágot a globális felmelegedés legkülönfélébb káros hatásairól, így európai tudósok nemrégiben egy újabb érdekes eredményről számoltak be az amszterdami ECCMID tudományos konferencián, ami sokakat megrémiszthet.

A szakértők által közölt tanulmány szerint ugyanis a klímaváltozás hatására olyan trópusi betegségek honosodhatnak meg Európában, melyekről egyrészt korábban sokan még talán nem is hallottak, másrészt pedig olyan súlyos járványok indulhatnak útnak, melyek ellen jelenleg nagyon nehéz védekezni.

Giovanni Rezza professzor a tanulmány egyik szerzőjeként elmondta, hogy Európa mediterrán részein a felmelegedés hatására már most rengeteg veszélyes rovar jelent meg, melyek olyan betegségeket hordoznak, mint a Dengue- vagy a nyugat-nílusi láz, de többek között a malária is ebbe a kategóriába sorolható.

A tudósok egyetértenek abban, hogy Európának komolyabb óvintézkedésre lesz szüksége ahhoz, hogy felkészülhessünk a betegségekre, a statisztikák alapján ugyanis például a nyugat-nílusi láz elterjedésének aránya a tavalyi évben sokkal magasabb volt, mint korábban bármikor.
4 hozzászólás

login_password

8 hónapja, 2 hete és 2 napja

Sajnos az ilyen várható volt. Nem hiába van annyi büdös bogár mostanság.

válasz erre

betyár

8 hónapja, 2 hete és 2 napja

Nagyon király...de sajnos ez várható volt.

válasz erre

Levi87

8 hónapja, 2 hete és 3 napja

Nagyszerű kilátások.

válasz erre

Kisfaludy82

8 hónapja, 2 hete és 3 napja

Jól hangzik nagyon.

válasz erre