A Fitbit kezébe kerülhet a Pebble

2016. december 02.
3.8961
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Az okosórák piacán rengeteg megoldással találkozhattunk már az évek során, az egyik legnagyobb név pedig nem más, mint a Pebble, mely egy független cégként, egy Kickstarter kampánnyal kezdte meg a sikerét.

A riválisoknál egyszerűbb és olcsóbb óra rengeteg rajongót szerzett a vállalatnak és komoly tényezőként kellett velük számolni olyan nagy nevek mellett, mint az Apple vagy a Samsung. Az újabb generációval igyekeztek ők is haladni a korral, de az egyre több rivális azért nekik sem tett jót.

Nemrég egy érdekes hír látott napvilágot, melyek szerint a főként fitnesz kiegészítőiről híres Fitbit felvásárolná a Pebble-t, melyet korábban a Citizen és az Intel is meg szeretett volna venni. Akkor még nemet mondott a vállalat vezetése, de a mostani helyzetben a jelek szerint már hajlanak az igenre, az összeg pedig 40 millió dollár körül lehet.
1 hozzászólás

TEchie

8 éve, 6 napja

Kickstarter projektből 40 millió az bizlny nem rossz.

válasz erre