A fekete lyukról készült fotót nevezték 2019 legnagyobb tudományos áttörésének

2019. december 24.
7.3511
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A Science magazin minden évben kiválasztja az adott esztendő legnagyobb tudományos áttörését, amit ezúttal nem egy orvostudományi felfedezés kapott, hanem a történelem első fotója, melyen egy fekete lyuk volt látható.

Merthogy 2019 április 10-én olyan prezentációra került sor, ami több tekintetben is páratlan volt az emberiség történelmében, lévén korábban még senkinek sem sikerült ilyen formában lencsevégre kapnia egy fekete lyukat, amihez a kutatóknak is trükközniük kellett, hiszen több űrteleszkóp összekapcsolásával sikerült csak megörökíteniük ezt a Messier 87 galaxisban található képződményt.

A kérdéses fotón konkrétan a sárgás-narancsos fényárral körbeölelt fekete korong a tényleges fekete lyuk, avagy konkrétan a látnivaló, melyről közelebbi felvételt már nem is lehet készíteni a jelenlegi tudományos ismeretek szerint, hiszen annyira nagy a gravitációs vonzás, hogy többek között a fotózáshoz szükséges fényt is magába szívja a képződmény.
áttörését, amit ezúttal nem egy orvostudományi felfedezés kapott, hanem a történelem első fotója, melyen egy fekete lyuk volt látható.'>
5 hozzászólás

Huginn

4 éve, 7 hónapja és 11 napja

Ezt a képet mindig összekeverem a sokkos állapotban lévő amerikai rendőr látomásával röhögő smiley

válasz erre

CharlieFirpo

4 éve, 7 hónapja és 15 napja

Tényleg ennyire nem volt nagy tudományos áttörés idén? meglepett smiley

válasz erre

zender

4 éve, 7 hónapja és 15 napja

Nagyon komoly munka, nem csoda.

válasz erre

Fikarc

4 éve, 7 hónapja és 16 napja

Szauron szeme! röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

4 éve, 7 hónapja és 16 napja

Mondjuk tényleg egy csoda, azt meg kell hagyni!

válasz erre