A fekete lyukakat kutató Andrew Fabian nyerte el az egyik legrangosabb tudományos díjat

2020. május 27.
5.8091
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Andrew Fabian, brit asztrofizikus hozta el a 2020-as Kavli tudományos díjat, amit a szupermasszív fekete lyukak kapcsán végzett kiemelkedő munkájáért kapott - ez a gyakorlatban egy egymillió dolláros pénzdíjazást jelent.

Fabian nyerte el az 1 millió dolláros díjat az úttörő munkájáért és kitartásáért, hiszen munkája aköré épül, hogy a fekete lyukak miként befolyásolják környező galaxisukat nagy és kis kaliberben. A díjátadó bizottság egyik tagja, Viggo Hansteen úgy nyilatkozott, hogy Fabian az egyik legtöbb hatással bíró asztrofizikus a szakmában.

Nagyjából ezer tanulmány van mögötte, rengeteg munkáját használták fel további elemzésekhez, szóval összességében kimondhatjuk, hogy számtalan kutatást segített elő Fabian a kitartó munkájával és pazar eredményeivel.
3 hozzászólás

login_password

1 hónapja, 1 hete és 3 napja

Ebből simán tudja folytatni a munkáját.

válasz erre

Levi87

1 hónapja, 1 hete és 3 napja

Ezer tanulmány nem semmi.

válasz erre

Kisfaludy82

1 hónapja, 1 hete és 3 napja

Hát gratula neki innen is! Miattuk fejlődünk.

válasz erre