A Facebook-függők olyanok, mint a drogfüggők

2019. január 14.
2.9531
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár eddig is sejtettük, hogy függőség és függőség között nincs különösebb különbség, azonban a Michigan Állami Egyetem szakértői most bebizonyították, hogy a közösségi médiáktól is lehetünk annyira betegek mentálisan, mint a drogoktól.

Az egyetem által kiadott tanulmány szerint ugyanis a Facebookot eltúlzott mértékben használók viselkedési mintái nagyon szoros hasonlóságot mutatnak a kokain- vagy heroinfüggők viselkedésével, amire egy új módszert, egy a drogosok függőségi mértékét meghatározó skálához hasonló megoldást dolgoztak ki, melyet kérdőíves formában tártak a felhasználók elé.

Hogy megbizonyosodjanak a tesztek eredményéről, egyfajta markerként az IGT névre keresztelt, főként szerencsejátékosok függőségéhez kapcsolódó feladatsort is elvégeztették az emberekkel, az eredmények pedig igencsak egyértelműek voltak, lévén akik az első teszten Facebook-függőnek bizonyultak, azok a drogfüggőkhöz hasonlóan sokkal rosszabbul teljesítettek az IGT-teszten, vagyis az egyetem munkatársai szerint a közösségi oldalakon túl sok időt töltők és a droghasználók között komoly hasonlóságok mutathatók ki.
4 hozzászólás

zender

2 hónapja, 1 hete és 2 napja

Ez elég durva eredmény azért. Gondolom ugyanez jönne ki a sima mobilfüggőknél is.

válasz erre

techiii

2 hónapja, 1 hete és 2 napja

Rengeteg facebook függő van.

válasz erre

Kisfaludy82

2 hónapja, 1 hete és 2 napja

És ugyanolyan értelmetlenül védik az álláspontjukat is, és ugyanúgy nem látják be hogy baj van. Sajnos.

válasz erre

Fikarc

2 hónapja, 1 hete és 2 napja

A függőség az függőség, nincs mese.

válasz erre