A Facebook végre nekimegy a pedofiloknak

2019. október 21.
7.3051
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Nagy port kavart még az év elején Mark Zuckerberg kijelentése, miszerint nem engednek a hatóságok kérésének, és a platformon továbbra is titkosítva továbbítják majd az üzeneteket, ami bizonyos esetekben nem feltétlenül szerencsés.

Ilyen eset többek között az is, ha pedofilokról van szó, akiknek a közösségi oldal gyakorlatilag olyan, mint egy őrizetlen játszótér, ahol kis túlzással bármit megtehetnek, méghozzá következmények nélkül. Ennek szeretne most véget vetni a Facebook!

Antigone Davis, a közösségi oldal egyik biztonsági szakembere ugyanis bejelentette, hogy a jövőben rengeteg olyan fejlesztést ütnek nyélbe, melyek kifejezetten a kiskorúak védelmét célozzák, és bár konkrétumok nem hangzottak még el, azt viszont a Facebook munkatársa elmondta, hogy a megelőzés mindennél fontosabb szempont számukra.

Ennek megfelelően olyan algoritmusok működnek majd a jövőben a Facebookon, melyek automatikusan felismerik, ha valaki nagyobb mennyiségben próbál meg jelöléseket küldeni kiskorúaknak, esetleg kapcsolatba lépni velük, de a nyilvános bejegyzéseket, a hozzászólásokat szintén vizsgálni fogja azért, hogy kiszűrje a pedofil felhasználókat.
3 hozzászólás

zender

4 éve, 9 hónapja és 23 napja

Megy a francot. Azt se tudják mi folyik náluk. Kontrollálhatatlan az egész.

válasz erre

Kisfaludy82

4 éve, 9 hónapja és 23 napja

Úgysem fog működni.

válasz erre

betyár

4 éve, 9 hónapja és 24 napja

Biztosan nagyon jól fog működni...

válasz erre