A Facebook megkezdte társkereső szolgáltatásának tesztelését

2018. szeptember 21.
4.0441
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár sokan tévesen eddig is társkeresőként használták a Facebookot, azonban a közösségi oldal még tavasszal bejelentette, hogy szeretnének egy külön lehetőséget kialakítani a portálon belül azoknak, akik nem barátokat, hanem a szerelmet keresik.

Ez lesz a Facebook Dating szolgáltatás, mely az elmúlt hónapok lázas munkájának eredményeként egyelőre csak Kolumbiában, de már tesztelhető a felhasználók számára, vagyis a sikeres tesztek és hibák kiszűrése után rövidesen a világ minden táján elérhető lesz.

A Facebook Dating kapcsán ismert, hogy kizárólag a mobilos alkalmazásban lesz elérhető a felnőtt felhasználóknak, és nem lehet egy az egyben átvinni eddigi profilunkat, lévén két külön rendszerként tekint majd a társkeresőre és a közösségi oldalra a Facebook, emiatt minden adatot és fotót újra fel kell vinnünk.

A szolgáltatás egyébiránt egy kicsit a Tinder alapjaira épít majd, érdekesség pedig, hogy megfelelő beállításokkal teljesen kiszűrhetjük a potenciális ismerősöket, ezáltal közvetlen környezetünk előtt titokban tarthatjuk, hogy itt próbálunk meg rábukkanni életünk szerelmére.

A Facebook Dating részeként lehetőségünk nyílik majd jelezni mások felé az érdeklődésünket, de küldhetünk privát üzenetet - ez is független lesz a Messengertől -, amivel kapcsolatban egyelőre aggasztó, hogy akkor is lehetőség lesz rá, ha csak az egyik fél érdeklődik a másik iránt.

A társkereső szolgáltatás indítása a mi régiónkban egyelőre bizonytalan, de nem kizárt, hogy még idén elérhető lesz béta formájában.
5 hozzászólás

petrovicsz

5 éve, 11 hónapja és 25 napja

Csajozóplatform lesz a csajozóplatformból. Komoly. röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

5 éve, 11 hónapja és 26 napja

Marha szükséges. röhögő smiley

válasz erre

betyár

5 éve, 11 hónapja és 26 napja

A Facebook már így is egy társkereső. Össze vissza jelölgetik egymást az emberek.

válasz erre

Harder

5 éve, 11 hónapja és 26 napja

Ez aztán nagyon kell. röhögő smiley Nőjön az a bughalmaz, nem elég még így is a gagyi ****jukból! röhögő smiley

válasz erre

Fikarc

5 éve, 11 hónapja és 26 napja

Szerintem ez is kapufa lesz mint a marketplace.

válasz erre