A Facebook által is használt algoritmus segíti a galaxisok kutatását

2018. november 03.
5.4231
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Érdekes módszert álmodtak meg a Nyugat-Ausztrál Egyetem szakértői a galaxiskutatás tekintetében, lévén kipróbálták, hogy milyen lenne befogni erre a célra azt a ClaRAN nevű algoritmust, amit a Facebook is alkalmaz a képi arcfelismerésre.

A mesterséges intelligenciára épülő rendszer gyakorlatilag az űrteleszkópok által már korábban elkészített felvételeket vizsgálja és elemzi, hatékonysága pedig olyan jelentős, hogy az első eredmények alapján a program még azt a mintegy 10 százaléknyi galaxist is képes volt azonosítani, amit manuális módszerekkel nem tudtak feltérképezni a kutatók.

A ClaRAN abban nyújt segítséget, hogy bár a galaxisok közepén elhelyezkedő masszív fekete lyukak által kibocsátott plazmasugarakat a rádióteleszkópok is képesek rögzíteni, forrásaikat azonban nem tudják meghatározni, az algoritmus viszont igen, így jelentősen megkönnyítheti a csillagászok munkáját.
6 hozzászólás

betyár

5 éve, 11 hónapja és 6 napja

Érdekes. Biztos létezik más algoritmus is.

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 11 hónapja és 6 napja

Hát ezt nagyon nem kéne.... wtf smiley

válasz erre

Direktor

5 éve, 11 hónapja és 6 napja

Te jó ég! meglepett smiley

válasz erre

Fikarc

5 éve, 11 hónapja és 7 napja

Igencsak felelőtlen döntésnek tűnik ilyen amatőr "fejlesztők" munkáját befogni komoly dologra.

válasz erre

CharlieFirpo

5 éve, 11 hónapja és 7 napja

Facebook algoritmus a csillagászatban? meglepett smiley Ajjjaj, ennek nem lesz jó vége... röhögő smiley

válasz erre

login_password

5 éve, 11 hónapja és 7 napja

Nem gondoltam hogy lesz olyan dolog amire jó a Facebook algoritmusa.

válasz erre