A belépő szintre is kezd betörni a 18:9-es képernyő arány

2018. augusztus 13.
1.9961
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Sosem volt egy igazi piac domináns forma a magas és vékony mobil, de azzal, hogy vertikálisan több helyet biztosít a felhasználónak, mindig is megvolt a célközönsége, így lehet ezzel az Alcatel 7 is, amely éppen ma debütált.

A francia illetőségű cég új eszköze nem szeretné megváltani a világot, sőt épp ellenkezőleg, az olcsó 200 dollár alatti piacot támadja egy, a felső kategóriában már megszokott képaránnyal a tarsolyában. Az újdonság végára 179,99 dollár, ezért cserébe pedig egy MTK6763-as SoC-ot, 2GB memóriát, 32GB háttértárat, 4000 mAh-s akksit és dual kamera megoldást kapunk.

Mindezek ellenére a legérdekesebb funkciója a kijelzője, amely 6 colos, 2160x1080p felbontással rendelkezik, most pedig már leszűrhető, hogy a képarány 18:9. Az Alcatel már korábban is próbálkozott ezzel Android Go eszközök esetében, sőt az Alcatel 3V is megkapta ezt, úgy fest tehát, az új trend kezd a belépő szintre is betörni.
3 hozzászólás

CharlieFirpo

2 éve, 4 hónapja és 17 napja

De csúnya ez a telefon!

válasz erre

Direktor

2 éve, 4 hónapja és 17 napja

Mindegy milyen a képarány. Aki ilyen telefont vesz, pont le****ja, neki az a lényeg hogy olcsó legyen.

válasz erre

Fikarc

2 éve, 4 hónapja és 17 napja

Szerencsétlen Alcatel is próbálkozik már mindennel, de a kutyának nem kell...

válasz erre

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink