A Bank of America elemzője szerint két év múlva érkezhet az Apple hajtogatható mobilja

2018. március 23.
3.6271
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Már néhány éve, hogy először szóba került a hajtogatható mobil, sőt még a Samsung is készített egy teaser-t valamelyik Unpacked eseményére, ám ezidáig senkinek nem sikerült az elképzelt kompozíciót átültetni a valóságba, de Wamsi Mohan úgy véli, ez hamarosan változik.

A Bank of America elemzője szerint, az Apple-nek már csupán kettő évre van szüksége ahhoz, hogy a mindennapjaink részévé tegye az álomszerű terveket, amelyben egy olyan okostelefon van jelen, amit könnyedén, például félbehajtva vághatunk majd zsebre.

Az elmélete szerint az Apple már megtette az első lépést, a friss iPhone X mobillal, amely flexibilis OLED panelt kapott, bár ez ritkán kerül középpontba. A készülékházban elhelyezkedő ívelt rész tartalmazza a kijelző vezérlő chip-et, amellyel így helyet spóroltak meg, ugyanis normál esetben az, az alsó keretnél helyezkedik el, de az így itt vékonyabb lehet.

Ennek ellenére az elgondolása még így is merész, legalábbis a két éven belüli megjelenést figyelembe véve, ugyanis a flexibilis kijelző egy dolog, de a hardver többi részének hajtogatása már komoly mérnöki munkát jelent.
3 hozzászólás

Kisfaludy82

6 éve, 7 hónapja és 6 napja

Lehet hogy épp ezért építik a kijelzőgyárat? meglepett smiley

válasz erre

Harder

6 éve, 7 hónapja és 6 napja

Furcsállnám ha ők lennének az elsők...

válasz erre

technomancer

6 éve, 7 hónapja és 6 napja

Merész elgondolás ez... mosolygó smiley

válasz erre