7nm-es TSMC chippel érkezhet a 2018-as iPhone

2016. november 22.
4.2391
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Az ázsiai komponens gyártók egyik legfontosabb ügyfele az Apple, amely igyekszik évről évre megnyerni a konkurenciával szembeni harcot mind szoftveres, mind hardveres téren.

A mostani hírek szerint utóbbival húznának nagyot hamarosan a TSMC nevű ázsiai céggel karöltve. Ők készítik az iPhone-okban használatos "A" chip-pet, amely erőben és megbízhatóságban is felveszi a versenyt a Qualcomm által készített csúcs Snapdragon lapkákkal. Jövőre debütál a Snapdragon 835, így mely vélhetően az iPhone ellen küldött mobilok többségében ott lesz majd.

Kínai hírek szerint emiatt - no meg amiatt is, hogy a TSMC bejelentette, hogy a 2016 Q4 után felhagy a 10nm-es gyártással - nyílt titokként kezelik, hogy az Apple a TSMC-vel karöltve a 7nm-es architektúrára áll át, amelynek a fejlesztése év elején megkezdődhet. Arra azonban kicsi az esély, hogy már 2017 őszén láthatjuk majd ezt a megoldást, sokkal valószínűbb, hogy csak a 2018-as iPhone borítása alatt lapul majd az új chip.
3 hozzászólás

Kileah

8 éve, 15 napja

Most lehet hogy nagyon béna kérdés, de ez nekünk felhasználóknak mit jelent? Kisebb lesz? Gyorsabb? Miben lesz más?

válasz erre

Santonio

8 éve, 15 napja

Snapik amúgy most hány nanométeresek?

válasz erre

TEchie

8 éve, 15 napja

Ha rajtuk múlna, nem állnának át rá, csak nincs más választásuk. mosolygó smiley

válasz erre