60 másodperc: ennyi kellett a kínai hackereknek a Google Pixel feltöréséhez!

2016. november 15.
4.3031
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A Google mérnökei is tátott szájjal nézték, hogy mit művel egy elképesztően jól képzett kínai hacker csapat a dél-koreai PwnFest nevű, kifejezetten hackerek számára megálmodott versenyen, ahol a legbiztonságosabbnak tartott Google Pixel okostelefont egyetlen perc alatt feltörték.

A készüléket a Qihoo 360 csapata hackelte meg rekordidő alatt, miután rátaláltak egy azóta már javított sérülékenységre, így elérték, hogy akár a Chrome, akár a Play Áruház megnyitását követően a csapat személyes üzenete fogadja a telefon használóját - mindezt úgy, hogy hozzá sem nyúltak a készülékhez, mindössze távolról fértek hozzá.

A kínai csapat egyébiránt tarolt az említett eseményen, miután biztonsági rést találtak a Windows 10-ben, a Microsoft Edge böngészőben és egy évtizedes problémára bukkantak az Adobe Flash-ben is, amiért cserébe 520 ezer dolláros jutalmat és óriási szakmai elismerést zsebeltek be.

60 másodperc: ennyi kellett a kínai hackereknek a Google Pixel feltöréséhez! - 2. kép

6 hozzászólás

Harder

4 éve, 24 napja

mrG írta:
Ezt a Qihoo 360 nevű cuccot ők gyártják, gondolom nem túl nehéz feltörni, meg az oroszoknak sem, mivel nekik meg eladták...
Mármint hogy azt hekkelték meg amit ők gyártanak? Vagy hogy érted ezt?

válasz erre

mrG

4 éve, 24 napja

Ezt a Qihoo 360 nevű cuccot ők gyártják, gondolom nem túl nehéz feltörni, meg az oroszoknak sem, mivel nekik meg eladták...

válasz erre

Santonio

4 éve, 24 napja

Kemény csapat, egyszerre hekkelnek Androidot, Windowst, böngészőt! Nagy formák.

válasz erre

Fikarc

4 éve, 24 napja

Nesze neked biztonségos mobil. Egyébként egy BB Priv-re lennék kíváncsi, hogy azzal sikerrel járnak-e..

válasz erre

Porthos

4 éve, 24 napja

Kemény menet lehetett.

válasz erre

rDAVE

4 éve, 25 napja

Hát az cink, még meg se izzadtak...

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink