500 000 dollárt ér a WhatsApp hack

2017. augusztus 24.
3.3121
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A Zerodium névre keresztelt cég kihívást tett közzé, ami elsődlegesen a hacekrek felé irányul, ugyanis 500 ezer dollárt ajánlottak fel annak, aki sikeresen feltöri a népszerű csevegő szolgáltatást, a WhatsApp-ot.

A cég ezzel a hadjárattal nem a WhatsApp vagy a Signal fejlesztőinek szeretne segíteni, ugyanis, utóbbira is él a kihívás, hanem önös érdekből szeretnének zero-day sebezhetőséget találni, olyanokat, amikre még nincs védekezés.

Amennyiben sikerrel járnak, a hacket értékesíteni szeretnék, és minden bizonnyal fogják is, a feltörésért fizetett összeg sokszorosáért. Vevő pedig lesz bőven, ugyanis a 21. száadban az információ hatalom mondás nagyon felértékelődött, ebből kifolyólagtöbb kormányzati szerv vagy ügynökség fog versenyezni ezekért annak érdekében, hogy minél több felhasználó után tudjanak kémkedni.

Annak ellenére, hogy védelmi mechanizmus az ilyen dolgok ellen egyelőre nincs, érdemes mindig frissen tartani az applikációkat, ugyanis a fejlesztők igyekeznek minden lehetséges rést gyorsan foltozni.
3 hozzászólás

VDemon

7 éve, 2 hónapja

Ez sokaknak csábító összeg lesz. mosolygó smiley

válasz erre

Fikarc

7 éve, 2 hónapja

Biztos sok lesz a próbálkozó.

válasz erre

TEchie

7 éve, 2 hónapja

Nem rossz zsebpénz. mosolygó smiley

válasz erre