47 biztonsági javítással érkezett a stabil iOS 10.3.3

2017. július 20.
3.4821
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Nem kevesebb mint 6 béta verzió után, az Apple hivatalosan is bejelentette, valamint elérhetővé tette az iOS 10.3.3-as frissítőcsomagot, amelyben több tucatnyi problémát javítanak.

A patch szépen lassan értesíti a támogatott hardverek felhasználóit, ezzel párhuzamosan pedig az Apple lezár egy projektet, ugyanis nagy eséllyel ez volt az utolsó az iOS 10-es szériájából, mostantól éjjel nappal az iOS 11 van a teendőlistán.

A "what's new" jelige alatt találjuk felsorolva a számtalan javítást, amit eszközöltek. Ebből pedig tényleg nagyon sok van, ugyanis 47 biztonsági rést foltoztak be, de rengeteg megoldás került implementálásra az operációs rendszer törzsét alkotó komponensekben is.

Olyannyira sok minden érintett, hogy a Kerneltől kezdve, a Contacts, Messages, Safari applikációkon keresztül, egészen a WebKit Engine, az EventKitUI-ig mindenhol fellelhető a javulás.

Az egyik talán legfontosabb problémát is orvosolták, ami azt jelenti, hogy a még Nitay Artenstein által felfedezett Wifi sebezhetőség is megszűnt, amin keresztül kártékony programkódokat voltak futtahatóak, elsősorban az iPhone 5 és az iPad 4 és afeletti modelleken.
4 hozzászólás

VDemon

7 éve, 3 hónapja és 6 napja

Korrekt pakkot dobtak ki még így a 11 előtt.

válasz erre

techiii

7 éve, 3 hónapja és 7 napja

Jöjjön az a 11es frissítés inkább.

válasz erre

Levi87

7 éve, 3 hónapja és 7 napja

Már mindenki a 11-et várja de ez is szép frissítés.

válasz erre

betyár

7 éve, 3 hónapja és 7 napja

Az szép kis javítás csomag.

válasz erre