41 millió iPhone fogyott a legutóbbi negyedévben

2017. augusztus 02.
2.9441
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Az Apple hivatalosan is bejelentette az FY17 Q3 eredményeit, amelyből kiderült, hogy kicsit gyengébben zártak mint a megelőző időszakban, de az egy évvel ezelőtti időszakhoz hasonlítva így is növekedést tudtak generálni.

A fenti bevezetést lefordítva számokra: 45,4 milliárdos forgalom mellett 8,72 milliárd dolláros profitot produkált a cég, amelyhez 41 millió iPhone, 11,4 millió iPad valamint 4,29 millió Mac eladásra volt szükség.

Összehasonlításképp az előző év ugyanezezen időszakában 42,4 milliárdos forgalom mellett 7,8 milliárd volt a profit, így pedig annak ellnére, hogy a Q2-őt erősebben zárta az Apple, a tavalyihoz képest mégis sikerült mintegy 7%-os növekedést produkálni.

Tim Cook elmondta, hogy amellett hogy nagyon boldogok az elért eredmény miatt, szeretnék fenntartani, sőt növelni is a teljesítményt. Ehhez pedig minden lehetőség adott, ugyanis a hamarosan érkező iPhone 8 nagyon megpörgeti majd a Q4-et, így a becslések szerint a forgalom elérheti akár az 50 milliárd dollárt is.
5 hozzászólás

TEchie

7 éve, 3 hónapja és 14 napja

Az szép eredmény! Azt gondoltam volna pedig hogy most alig fog fogyni, egy hónap múlva itt az új.

válasz erre

techiii

7 éve, 3 hónapja és 14 napja

Nem semmi h folyamatosan nőnek.

válasz erre

Fikarc

7 éve, 3 hónapja és 14 napja

Nagyon durván tolják röhögő smiley Hihetetlen hogy így megy még mindig!

válasz erre

Harder

7 éve, 3 hónapja és 14 napja

Nagyon viszik! meglepett smiley És tényleg ennyivel a 8 előtt... meglepett smiley

válasz erre

Porthos

7 éve, 3 hónapja és 14 napja

Több fogyott mint Q2-Ben na az a nem semmi! meglepett smiley

válasz erre