3D-szkennerrel érkeznek a Sony újdonságai

2017. szeptember 02.
3.9511
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A Sony kapcsán sokszor az lehet az érzésünk, hogy nem igazán erőltetik az okostelefonok piacát, de mégis ott akarnak lenni a nagyok között, így néha villantanak valamit, amiből látszik, hogy sokkal több is lenne bennük.

Nagyjából most is ez történt, hiszen az IFA 2017 alkalmával bemutatkozott az Xperia XZ1 és az Xperia XZ1 Compact, melyek számos újítás mellett is képesek voltak csalódást okozni. Az XZ1 5,2 hüvelykes Full HD kijelzője alatt egy Snapdragon 835 és 4GB RAM dolgozik, míg az XZ1 Compact 4,6 hüvelykes HD kijelzője alatt szintén a legerősebb Snapdragon duruzsol.

3D-szkennerrel érkeznek a Sony újdonságai - 2. kép

Ez idáig még egészen jó, ráadásul mindkét modell 19 megapixeles, f/1,9-es fényerővel rendelkező Motion Eye kamerát kapott, mely 4K-s videót is rögzít, 720p-ben pedig 960fps-es lassított felvételt is készíthetünk vele. A bejelentés legérdekesebb pontja a 3D-szkenner, mely a Sony saját algoritmusát használja és nagyon ígéretesnek tűnik, de nem feledteti a készülék igencsak idejétmúlt külsejét, mely vélhetően a legnagyobb akadálya lesz a sikernek.
4 hozzászólás

technomancer

7 éve, 2 hónapja és 12 napja

Csatlakozom: soha többet Sony. Csak szívtam vele.

válasz erre

Fikarc

7 éve, 2 hónapja és 12 napja

Keményen megtolták a kamerákat is! meglepett smiley Nekem amikor Sony volt idegesített hogy lekapcsolt mindig hogy felmelegedett.

válasz erre

CharlieFirpo

7 éve, 2 hónapja és 12 napja

Nekem tetszenek, nincs a dizájnnal sem semmi baj. Inkább a megbízhatatlanság ami probléma. Szétesik, a vízálló telefon beázik, és egyebek. Soha többé Sony.

válasz erre

Harder

7 éve, 2 hónapja és 12 napja

A Z1 óta konkrétan ugyanúgy néz ki az összes telefonjuk. röhögő smiley Lehangoló.

válasz erre