24 órán belül kétszer is frissült a Tails

2017. március 09.
3.6611
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Mi sem bizonyítja jobban a Tails csapat elhivatottságát, hogy alig 24 óra leforgása alatt kétszer is frissült az online inkognitó módra specializálódott operációs rendszer, igaz először a stabil, utólag pedig a még fejlesztés alatt álló verzió.

Vegyük először a stabil változatot. A 2.10-es variánst követően elérhetővé vált a Tails 2.11, amely, mint azt a neve is mutatja, csupán egy patch csomagot kapott, nem történt főverzió ugrás. A hibák kiküszöbölése és a még stabilabb működésre való optimalizálás mellett a leginkább érdemleges változás az I2P névre hallgató névtelenítő hálózati szoftver integrálása, amely nagyobb biztonságot hoz az Edward Snowden által is szeretettel használt szoftver működésébe.

Ez utóbbi kulcsfontosságú, mivel mint az most már számunkra is ismert tény, a Tails 3.0 végleges verziójában már nem lesz benne, ezt a most megjelent 3.0 Béta 2 is alátámasztja. Az újabb főverzión szorgosan dolgozik a csapat, amellyel kapcsolatban azt ígérik a fejlesztők, hogy az eddigi legjobb megoldásuk lesz.

A miértre, tehát hogy miért kerül ki a fenti funkció a következő verzióban, azt mondták, hogy megoldhatatlan problémákba futottak a fejlesztés során, így jobbnak látták kivenni az I2P-t annak érdekében, hogy tartani tudják az ütemtervet.
1 hozzászólás

Santonio

7 éve, 8 hónapja

Az szép! röhögő smiley Ilyet egyébként még sosem láttam. mosolygó smiley

válasz erre