2020-ban jöhet az első kijelzőbe épített előlapi kamera a Samsungtól

2018. október 19.
3.7981
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A Samsung az egyik cég azon kevesek közül, amelyek nem engednek a Notch csábításának, és továbbra is e szenzorsziget nélkül dobják piacra mobiljaikat, de nem szeretnének kimaradni a trendekből, így jöhet a kijelzőbe épített előlapi kamera.

A világ elég lassan portolja saját képére az Apple által megalkotott 3D arcazonosítási megoldást, addig a koreai gyártó már inkább a jövőbe tekint, pár éven belül érkezhet egy forradalmi megoldás tőlük.

Többen, köztük a Vivo is úgy hágta át a Notch kérdést, hogy pop-up kamera rendszert alkotzott meg, így maradt a kávamentes dizájn, szenzorsziget nélkül.

A Samsung ezt is átugraná, és egyből a kijelzőbe éptené a kamerát, sőt állítólagos források szerint már egy-két prototípus is létezik. A piaci megjelenésre persze még várni kell, leghamarabb 2020-ban, a Galaxy S11-ben (ha ez lesz a neve) találkozhatunk majd vele a mindennapokban.
4 hozzászólás

Direktor

5 éve, 11 hónapja és 20 napja

Lassan jön az a telikijelző, amit évek óta vizionálnak.

válasz erre

Harder

5 éve, 11 hónapja és 21 napja

ELőbb kijön vele majd valamelyik kis gyártó...

válasz erre

muki

5 éve, 11 hónapja és 21 napja

Ja hát notch nincs, inkább az egész tetején ott a káva. röhögő smiley

válasz erre

Porthos

5 éve, 11 hónapja és 21 napja

Előbb utóbb mindenkinél jön, ez nem is kérdéses.

válasz erre