2020-ban érkezhet a Flash mozifilm

2018. június 24.
6.9591
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
A DC univerzuma továbbra is kitart és továbbra is érkezni fognak a különálló filmek, mint például a hamarosan a mozikba kerülő Aquaman, a Wonder Woman 2 és 2020-ban érkezhet Flash karakterének különálló filmje.

John Francis Daley színész-rendező pletykált nemrégiben a fentiekről egy Twitter üzenetben, ahol azt is kiemelte, hogy már két év múlva elkészülhet Ezra Miller által alakított Flash karakter különálló mozifilmje. A filmen John és Johnathan Goldstein fognak együtt dolgozni, akik korábban már az Éjszakai játék című nagyszerű vígjátékban is együttműködtek. A két rendező a képregény karakter egyik legismertebb történetét fogják feldolgozni: a Flashpoint-ot.

Bár egyelőre semmilyen hírt nem erősített meg a Warner Bros. stúdió, lévén legutóbb nem jött nekik össze a 2018-as premier dátum, így most egy kicsit óvatosabbak a bejelentésekkel és az ígértekkel. Amíg pedig érkezik a Flashpoint, addig érdemes lesz megnézni a Csodanő második részét és Aquaman különálló mozifilmjét.
6 hozzászólás

Levi87

6 éve, 3 hónapja és 4 napja

Hogy semmi újat nem tudnak kitalálni már... Ez rohadt szánalmas.

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 3 hónapja és 4 napja

Túl sok ez a spinoff, túl sok. Nem is lenne gond ha egy-egy film készülne, de mindegyikhez jön legalább három, aztán pedig kezdik elölről a remakeekkel, rosszabb esetben a rebootokkal. szomorú smiley

válasz erre

Porthos

6 éve, 3 hónapja és 4 napja

Még egy DC film? Dejó! röhögő smiley

válasz erre

technomancer

6 éve, 3 hónapja és 4 napja

Ez legalább egy jó karakter mondjuk.

válasz erre

Hentes

6 éve, 3 hónapja és 4 napja

Hiánypótló. Ja nem. röhögő smiley

válasz erre

Direktor

6 éve, 3 hónapja és 4 napja

Csodálatos, hogy ez is jön. röhögő smiley

válasz erre