2011 óta több mint 250-en haltak meg szelfizésben, megdöbbentőek a halálokok

2018. október 09.
3.4141
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Érdekes és túlzás nélkül rendhagyó kutatási anyagot készített a Journal of Family Medicine and Primary Care csapata, akik 2011 októbere óta gyűjtögették a sajtóból a különféle szelfis balesetekhez kapcsolódó cikkeket, amiből most egy komplett tanulmány született.

Kiderült ugyanis, hogy 2017 novemberéig, avagy mintegy hat esztendő alatt 259 ember lelte halálát bizonyítottan a szelfizés során, érdekesség pedig, hogy a fulladásos haláleset a vezető halálok, ezáltal mintegy 70 ember veszett hullámsírba a felelőtlen szelfizés miatt.

A kiemelt esetek között akadtak, akit egyszerűen csak elsodortak a hullámok, mások egyszerűen csak nem tudtak úszni, ugyanakkor érdekesség, hogy a 70 emberből 32 áldozat volt, tehát nem közvetlenül ő készítette a szelfit, csupán a hóbortból fakadó baleset következtében hunyt el.

A második vezető halálok egyébiránt a közlekedés volt, de élen járt a zuhanás is, lévén a magas helyeket gyakran hódítják meg szelfisek, köztük pedig 48-an lelték halálukat ebben a formában, de ugyanilyen sok ember halála köthető tűzesethez, érdekesség pedig, hogy 8 felelőtlen szelfiző állattámadásban hunyt el.
5 hozzászólás

Levi87

2 hónapja, 2 hete

Nem is kommentálom.

válasz erre

Direktor

2 hónapja, 2 hete

Természetes szelekció.

válasz erre

betyár

2 hónapja, 2 hete

Aki hülye az haljon meg. Ennyi.

válasz erre

mbr

2 hónapja, 2 hete

Darwin-díjasok...

válasz erre

Harder

2 hónapja, 2 hete

Be****ás. Ez milyen durva.

válasz erre

 

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink