20 perc alatt töltené 100%-ra mobilunkat a Meizu új technológiája

2017. március 01.
4.2751
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A kínai Meizu sokáig teljesen ismeretlen volt a hazai felhasználók számára, de a 2003-ban alapított vállalat hamar globális ismertségre tett szert annak köszönhetően, hogy minőségi készülékeket kínálnak elérhető áron.

Hatalmas innováció eddig nem igazán fűződött a vállalat nevéhez, de amióta 2015-ben az Alibaba közel 600 millió dollárral szállt be az üzletbe, van miből fejleszteni és kísérletezni. Vélhetően egy több éves fejlesztési folyamat része a Meizu mCharge technológia is, amelyet nemrég mutatott be a gyártó.

Az új gyortöltési eljárás egy 3000mAh-s akkumulátort 20 perc alatt tölt fel teljesen. A teszt során azt is megállapították, hogy 800 gyorstöltés után az akkumulátor az eredeti kapacitás 80 százalékát őrizte meg.

Az elképesztő gyorsaságú töltés kapcsán a készülékek melegedésére is figyeltek. Tesztjük során nem emelkedett 39 fok fölé a mobil, a rossz hír azonban az, hogy még nem tudni, hogy mikor és mely készülékükben debütál a technológia.
4 hozzászólás

Fikarc

7 éve, 8 hónapja és 7 napja

Ez nagyszerű innováció! Remélem mihamarabb elterjed!

válasz erre

techiii

7 éve, 8 hónapja és 7 napja

Na ez végre innováció és fejlődés.

válasz erre

Porthos

7 éve, 8 hónapja és 7 napja

Ez igen! meglepett smiley Végre valami igazán látványos fejlődés!

válasz erre

betyár

7 éve, 8 hónapja és 7 napja

meglepett smiley Hát az nem semmi!

válasz erre