20 éve is volt Apple Watch, így nézett ki

2015. január 21.
3411
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
Idén tavasszal kerül piacra az Apple első okosórája, az Apple Watch.

Az órához fűződő történetük azonban korábbra nyúlik vissza: 20 éve készítették el első karórájukat.

Valójában egy promóciós ajándék volt, amelyet azoknak adot az Apple, akik Mac OS 7.5 szoftverre frissítettek. Az óra nem az okoseszközök táborát erősítette: akkor még maga a fogalom sem létezett. Még csak nem is digitális óráról volt szó, hagyományos, mutatókkal ellátott eszköz volt.

Mac OS felirattal ellátott műanyag szíjjal és karcálló üveggel szerelték fel, amely kék keretet kapott. A mostani Apple Watch már sokkal modernebb lesz ennél, és itt persze nemcsak a dizájnról van szó. Bár 1995-ben még szó sem volt iPhone-ról, a vállalat első okosóra már gond nélkül működik majd együtt a legújabb iPhone modellekkel.

Az eszközt bemutatták az utca emberének is (lásd:  fenti videó), melyben az egyik férfi úgy jellemezte a klasszikus karórát, hogy úgy néz ki, mint egy Mickey Mouse óra. Egy másik férfi szerint inkább a nőknek tervezték. Volt, aki szerint a maga módján egyszerű, ugyanakkor stílusos megoldásról van szó, persze nem szabad elfelejteni, hogy egy húsz éves eszközről beszélünk.
nincs még hozzászólás