100 ezer alatt debütál a Honor 20 Lite

2019. május 16.
4.4061
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Noha a széria két, a felsőbb kategóriába pozicionált modellje még várat magára, a Honor 20 Lite már most bemutatkozott, ráadásul ismert a magyar ára is, ami alapján a Samsung A50 lehet a versenytársa a Huawei almárkájának.

A hardvert tekintve a középkategóriát fogja erősíteni a Honor 20 Lite, a sebességért a Kirin 710-es SoC amit 4GB-nyi RAM-mal támogatnak, a tárhely pedig 128GB-os lett, amit igény esetén bővíthetünk.

Áttérve a kijelzőre, a Honor maradt az IPS technológiánál, amit 6,21 colon csodálhatunk meg 2340x1080 felbontásban. A csepp alakú notch nem tűnik zavarónak még így 2019-ben sem, ebben kapott helyett a 32GB előlapi kamera.

A hátoldalon 24, 8 és 2MP-es tripla rendszert kapunk amelyek közül a 8MP-es egy 120 fokos látószöggel megáldott lencse.

A régi kor gyermekeinek jó hír, hogy a 3400mAh akkumulátor mellett a Honor meghagyta a 3,5 mm-es kimentet is, így lehet tölteni és zenét is hallgatni egyidejűleg.

Szoftveres téren Android 9 és EMUI 9-et kapunk, így mondhatjuk, hogy itt is igyekeztek naprakész terméket készíteni, a teljes pakkért pedig 99 990 Ft-ot kell fizetni.
3 hozzászólás

petrovicsz

5 éve, 3 hónapja és 14 napja

Szinte csak a kameráról szól.

válasz erre

TEchie

5 éve, 3 hónapja és 14 napja

Ez nem rossz ár érte.

válasz erre

CharlieFirpo

5 éve, 3 hónapja és 14 napja

Az mondjuk nem rossz. Ennyit még talán meg is ér.

válasz erre