10 millió maszkkal segíti az Apple a koronavírus elleni harcot

2020. március 26.
5.5101
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A maszkok elengedhetetlen segédeszköznek bizonyulnak a koronavírus elleni harcban, és sajnos rengeteg helyen hiány van belőlük, azonban most legalább a tengerentúlon eszkalálódik némileg a helyzet.

TIm Cook, az Apple vezérigazgatója bejelentette, hogy 10 millió maszkkal fogja a cég támogatni az egészségügyi dolgozókat, viszont ami a hab a tortán, hogy ez nemcsak Amerikára, de Európára is érvényes. Cook nem konkretizálta, hogy mely európai nemzetek lesznek érintettek, ám elmondása szerint a legjobban sújtott országokon fognak segíteni.

Korábban a Facebook is jelezte adományozási szándékát, Zuckerbergék ugyanis 720 ezer maszkkal segítik a harcot. Egyelőre még nem tudni, hogy az Apple segítsége mikor érkezik meg az egészségügyi dolgozókhoz.

3 hozzászólás

Kisfaludy82

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

Szép gesztus.

válasz erre

Harder

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

Így kell ezt, felelősséggel.

válasz erre

TEchie

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

Korrekt.

válasz erre