1 a 100 000-hez az esélye, hogy az Apophis kisbolygó 2029-ben a Földnek csapódik

2017. augusztus 15.
4.7941
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Újabb, minden eddiginél pontosabb számításokat közölt a NASA arról, hogy a korábban Apophis névre keresztelt kisbolygó mekkora veszélyt is jelent a Földre nézve, hiszen a 300 méteres égitest 2029-ben és 2036-ban is súrolni fogja planétánkat.

Az aszteroidát első ízben 2004-ben fedezték fel, és akkor 2,7 százalékos esélyt adtak a csillagászok annak, hogy belecsapódik a bolygónkba, amivel a 10 fokozatú Torino-skálán 4-es fokozatot ért el, mely az eddigi legmagasabb veszélyességi szint egy a Föld felé tartó kisbolygó kapcsán.

A NASA Sugárhajtómű Laboratóriuma azonban az utóbbi években rengeteg adatot gyűjtött az Apophis alapján, amiből minden eddiginél pontosabb számításokat végeztek, ezáltal kiderült, hogy a korábbinál jóval kisebb, nagyjából 1 a 100 000-hez az esélye annak, hogy a kisbolygó a Földnek csapódik.

Ez azonban még így is nyugtalanító mérték, hiszen a NASA szerint az aszteroida alig 29 ezer kilométeres távolságban közelíti meg a Földet - nagy az esélye, hogy pár műholdat is magával visz -, miközben érdemes kiemelni, hogy a Föld és a Hold távolsága több mint 380 ezer kilométer.

A NASA bejelentette, hogy a katasztrófát még mindig nem merik száz százalékosan kizárni, de jelenleg úgy számolnak, hogy ennek az esélye az elkövetkezendő egy évszázadban 1 a 100 000-hez.
3 hozzászólás

Porthos

7 éve, 2 hónapja és 9 napja

Az közel lesz basszus! meglepett smiley

válasz erre

GROF

7 éve, 2 hónapja és 9 napja

Az Emberiség már megérett a kipusztulásra.

válasz erre

CharlieFirpo

7 éve, 2 hónapja és 9 napja

Na ez már elenyésző veszély de azért veszély.

válasz erre