Elindult a Windows 10 Mobile, vissza lehet gördülni

2015. február 12.
7821
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Hanziness profilja, adatai
Hanziness
A Microsoft megerősítette, hogy elérhetővé vált a Windows 10 mobilos változatának előnézete.

Jelentések szerint a verzió visszagörgethető lesz.

Míg a visszagördülés talán nem is olyan fontos kérdés PC-n (a Windows 10 futtatható virtuális gépeken is), a mobiltelefonokon annál inkább az. A felhasználók érdeklődtek is a Microsoftnál ezzel kapcsolatban és Gabriel Aul (Joe Belfiore mellett ő közöl információkat a Windows Insider program résztvevőivel e-mailben és Twitteren) megerősítette, hogy egy visszaállító szoftver segítségével vissza lehet majd állítani mobilkészülékünket a legutóbbi stabil Windows Phone-ra. A program minden, az előnézet által támogatott készülék számára elérhető lesz.

Míg a visszaállításra eddig is volt lehetőség Lumia telefonok esetében a Nokia által létrehozott visszaállító program segítségével, a Windows 10 előnézetének esetében ez különösen fontos lesz: mivel a hamarosan megjelenő verzió nem egy fejlesztői előnézet (szintet teljes mértékben működőképes kód) lesz, hanem egy, a fejlesztés korai fázisában lévő rendszer, így azt is be kell látni: eleinte nyilván sok hiba lesz benne, ami akár az egyéb kulcsfontosságú funkciókra, mint az üzenetírás vagy hívás, is kihathat.

További fontos információ: Gabe Aul tweetje szerint elindult a mobilokra szánt Windows 10 előnézetes, így hamarosan mindenki láthatja, meddig jutott a Windows Phone csapata. Jelentések szerint az első előnézeti verzió nem tartalmazza az "Insider Hub" alkalmazást, de a visszajelzésre szolgálót már igen. A megerősítés mellesleg azután érkezett, hogy egy puzzle-t adott fel Gabe a Twitteren, ami egy számból állt: 1316 (nyolcas számrendszerben van, tízesben 718 -> 718 perccel a puzzle-ös tweet után)
Okay #WindowsInsiders, you ve all been patient enough. TODAY is the day for Win10 Technical Preview for phones. Stay tuned for more info.
Frissítés: az első előnézeti verzió kizárólag a következő készülékekre érhető el (a hivatalos Microsoft-blogbejegyzés alapján): Lumia 630, 635, 636, 638, 730, 830.

Hivatalos videó:

https://www.youtube.com/watch?v=ckzhX1O6Lto
nincs még hozzászólás