Samsung Galaxy S8 teszt

2017. május 09.
52.4611
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Alig telt el több egy évnél, mégis oly messzinek tűnik a Samsung Galaxy S7 széria bemutatkozása, amit részben talán annak is betudhatunk, hogy a Galaxy Note 7 csúnyán "leégett", így a technológiai fejlődésben és dizájnban köztes csúcsmodell tavaly tulajdonképpen kimaradt. Közben a mobilipar dübörgött, egyre többen célozták meg a dobogót, sőt annak legfelső fokára is sokan pályáznak, már mi az androidos piacot érinti, hiszen az Apple továbbra is más ligában játszik. Az elmúlt években egyedül talán a Samsung tudott komoly kihívókat állítani az almás készülékek ellen, az S6 bemutatásakor történt komoly változások pedig egy nagyon ígéretes útra terelték a gyártót.


A Galaxy S8 és S8+ modellek ennek az útnak az első nagyobb mérföldkövei, hiszen az előző két generáció nagyon hasonlított egymásra, míg idén a Samsung újra nagy átalakításokba kezdett és előrevetítette az út harmadik negyedét, melyet a következő 2-3 évben járhatunk majd végig. Hogy utána mi lesz, az maradjon a jövő kérdése, de egyelőre nagyon úgy fest, hogy a végén már csak egy össze-vissza hajlítgatható kijelzőből állnak majd a mobilok. Sokan alig várják már ezt a korszakot, de akkor talán pont az veszik el, amit jelenlegi tesztalanyunk is képvisel.

Külső

A Samsung Galaxy S8 kapcsán ugyanis inkább egy szitokszónak tekinthetjük az okostelefon elnevezést, hiszen akkor egy kalap alá vonjuk az elmúlt évek összes készülékével, melyek egyszerűen nem játszanak egy ligában a dél-koreai gyártó mostani csúcsmodelljeivel. Tesztalanyunk kis túlzással inkább egy mestermű, egy dizájn elem és egy mérnöki csoda, amit alátámaszt az is, hogy az eddig technológiai mesterműveknek nevezett iPhone-ok is "csúnya" tégláknak tűnnek a Samsung újdonságai mellett. Persze csak akkor, ha nem az elfogultabb felhasználók közé tartozunk, hiszen mindig is lesznek olyanok, akik szerint az iPhone továbbra is szebb, de akkor talán azt még ezek a fanatikusok is elismerik, hogy az Apple termékein kívül a Samsung Galaxy S8 az úr.

Samsung Experience > TouchWiz

Samsung Experience > TouchWiz


Elég csak megnézni, hogy a Huawei mivel akar első lenni és itt szó sincs arról, hogy a P10 Plus nem egy remek készülék, de talán a képek alapján is egyértelmű, hogy más ligában játszanak és ez elmondható eddig szinte minden más 2017-es csúcsmodellre, az LG G6-ra, a Sony évek óta egy kaptafára készülő mobiljaira és az összes többi kihívóra. Persze a tökéletességről még nem beszélhetünk, de egyértelmű, hogy a Samsung ezen a téren is egy lépéssel a többek előtt jár.

Hibák viszont bőven akadnak a külsőt illetően, ráadásul komolyak, a vásárlói döntést akár könnyen befolyásolható tényezők. Az első ilyen például a flat modell hiánya, vagyis az S8 és az S8+ is csak két oldalán hajlított kijelzővel került piacra, nincs már külön "Edge" modell, mindenki hajlik. Ezt a képek és a korábbi évek alapján sokan az egyik legnagyobb negatívumnak tartják, de kézbe véve a készüléket már nem akkora nagy gond. Egyfelől sokkal modernebb és szebb megoldást kapunk tulajdonképpen olcsóbban, hiszen nincs az "Edge felára", másfelől pedig a kivitelezés is sokat változott.

Az S6 Edge-nél még bizony éles volt a váltás a hátlap, a keret és a kijelző között, már-már zavaróan kiállt a fém váz és kicsit kényelmetlen volt használni a hajlított részt. Az S7-nél ezen sokat javítottak, de még mindig messze volt a tökéletes kényelemtől, idén azonban más a helyzet. Az üveg, a keret és a hátlap szinte egybeolvad, egyáltalán nem fura érzés fogni a készüléket és használni a kijelző széleit. Ez tehát a kisebbik "hiba", vélhetően sokan preferálják továbbra is a flat modelleket, de azért a Samsung jó munkát végzett.

Sokak örömére megmaradt a jack-csatlakozó

Sokak örömére megmaradt a jack-csatlakozó


A nagyobbik hiba viszont az ujjlenyomat-olvasó hátlapra kerülése, melynek okát még megértjük, hiszen az előlapon így sokkal nagyobb hely jutott a kijelzőnek. A tervezők és a döntéshozók makacssága azonban előidézte az S8 széria legnagyobb és tulajdonképpen orvosolhatatlan hibáját. A kamera mellett elhelyezett szenzor ugyanis egyszerűen nem áll kézre és ezen több száz feloldás sem segít sokat. Persze hozzászokni hozzálehet valamelyest, de kézre sosem fog állni, pedig az ilyen szenzoroknak pont ez a lényege és pont azért sokan szeretik még mindig az előlapi megoldásokat, hiszen azok mindig kézre állnak.

Egyszerűen tényleg csak nevetni tudunk, hogy ezt így végleges gyártásra engedték, még egy kisdiák ellenőrnek is feltűnhetett volna, hogy egyáltalán nem praktikus. Itt jött képbe a makacsság és az, hogy nem a Samsung bizony nem áll be a sorba, ők nem fognak a hátlap közepére egy viszonylag mindenki számára kényelmes helyre egy kerek ujjlenyomat-olvasót rakni. A gondolkodásmód úgy talán emészthetőbb, hogy a listán még jó pár egyéb biztonsági és "kényelmi" megoldás szerepel a készülék feloldására és a rajta tárolt adataink védelmére.

Azért ilyen gyorsan ne menjünk végig a külsőt, hiszen nem mehetünk el például az 5,8 hüvelykes Super AMOLED kijelző mellett, melyen 1440 x 2960 pixel jelenik meg. Jelenleg a legszebb, legfényesebb kijelző a piacon, arra viszont figyeljünk, hogy gyárilag FHD+ felbontásra van állítva, a menüben ezt nekünk kell QHD+-ra raknunk, hogy a legtöbbet hozhassuk ki belőle. Alóla eltűnt tehát a fizikai home gomb, minden kapacitív és a kijelzőbe lett integrálva, az Apple megoldásához hasonlóan pedig a home gomb érzékeli ha hosszan nyomjuk le és rezgéssel jelez vissza. A 18,5:9-es képarányhoz hamar hozzá lehet szokni, igazából teljesen jól működik és egyre több alkalmazás fogja majd kihasználni az extra helyet.

A hatalmas kijelző szinte beleolvad a környezetbe

A hatalmas kijelző szinte beleolvad a környezetbe


Körbejárva a mobilt bal oldalon találhatjuk meg a hangerőszabályzót és alatta az új "Bixby gombot", ami körül nagy a zűr, hiszen sokan szeretnék más alkalmazás indítására használni, a Samsung pedig ezt nem igazán engedné. Jobb oldalon kapott helyet a bekapcsológomb, alul megmaradt a jack-csatlakozó és természetesen az USB Type-C töltési lehetőség, felül pedig a SIM kártya helye és az opcionális tárhelybővítés kínálkozik. Az antennacsíkokat nagyon jól elrejtették az alsó és felső kerethez, a külső mindig szubjektív, de nehéz vitatkozni azzal, hogy a Galaxy S8 az egyik legfrissebb, legszebb készülék a piacon.

Hardver

A csúcsmobilok kapcsán már hónapokkal a megjelenés előtt népszerű téma a hardveres felhozatal, az S8 kapcsán már jó ideje tudni lehetett, hogy a Samsung rengeteg Snapdragon 835-ös chipkészletet rendelt magának. Mindenhol ment a hype, hogy micsoda erő lakozik majd a készülékben, ami valóban így is van, de itthon például nem a Snapragon 835-ös megoldásokat kapjuk, hanem a házon belüli Exynos 8895-ös chipkészlettel szerelt modellt és ez a fejlesztés bizony messze nem olyan híres, mint a Qualcomm-é. Ennek ellenére a 10 nanométeren gyártott nyolcmagos megoldás és a Mali-G71MP20-as grafikus gyorsító ellentmondás nem tűrő teljesítményre képes a 4GB memóriával.

A 64GB belső tárhelyből nagyjából 50GB szabad helyünk marad, ami a legtöbbek számára bőségesen elegendő, még 4K-s videók tárolására is elég lehet, nem kell minden nap lementenünk róla az új képeket és videókat. Lehet azon vitatkozni, hogy miért csak 4GB került a készülékebe (állítólag érkezik a 6GB-os változat is), de igazából egyelőre teljesen elégnek tűnik ez a mennyiség, pedig idén már több 8GB-os modellre is számíthatunk.

Szoftver és új funkciók

A hardveres kört hamar le lehet zárni, de a külső mellett szoftveresen is nagyon sokat újított a Samsung, illetve jó pár új funkciót is kaptunk. A korábbi verziókhoz képest rendkívül átdolgozott rendszer természetesen a 7.0-s Androidra épül és a nagy változást az is jelzi, hogy elhagyták az elmúlt évek borzasztó megoldásairól ismerté vált TouchWiz nevet. Az új felület már Samsung Experience néven fut és egyértelműen az eddigi legszebb, legátláthatóbb megoldásuk.

Az egész rendszer sokkal "tisztább", nincs teletömve mindenféle színes és ronda ikonnal, az Always-on-Display pedig egy remek megoldás. Természetesen nem csak a mindig látható óra és egyéb információk szabhatóak személyre, hanem az Android-nak köszönhetően szinte minden. Maradhatunk az egyszerű téma cserénél, hiszen vannak egész jó Samsung megoldások, de lecserélhetjük az összes ikont, az értesítési sávot és widget-eket is és ez alól az alsó navigációs sáv sem kivétel. A határ tényleg a csillagos ég és mivel maga a készülék rendkívül jól néz ki, ezért nagyon sok téma jól áll neki, ha rászánunk fél órát, egészen egyedi és gyönyörű összképet kaphatunk.

Nyugodtan kirúghatják azt, aki ezt jóváhagyta

Nyugodtan kirúghatják azt, aki ezt jóváhagyta


Az Edge panel az előző generációkhoz hasonlóan korrekt kiegészítés, bár kevesen fogják kihasználni, de azért érdemes oda kitenni mondjuk a jegyzet alkalmazásunkat, a számológépet és még néhány gyakran használt egyéb applikációt. Az igazi újdonságok a biztonság terén jöttek elé, hiszen kaptunk például írisz-szkennert, mely alapvetően egy jó találmány. Az adatok rögzítése gyorsan ment, ha pedig nem szeretnénk minden egyes alkalommal unalmas körökbe nézni, akkor rengeteg "téma" közül választhatunk, lehetünk például baglyok is.

A biztonsági megoldások közé tartozik az ujjlenyomat-olvasó is, mely egyébként villámgyors, de irtó kényelmetlen és bosszantó. Van nekünk még arcfelismerő is, mely könnyen megtéveszthető, így ezt nem igazán ajánlanám. Természetesen ábrával és hagyományos jelszóval is védhetjük a mobilt, de mindezek közül továbbra is az ujjlenyomat-olvasó lenne a legkézenfekvőbb, már ha a készülék elején lenne. Így sokan ábrázni vagy írisz-szkennerezni fognak, a teszt alatt én utóbbit használtam jelszóval kiegészítve.

A biztonságos mappát is többféleképpen védhetjük, hasznos kis funkció, melyet manapság érdemes használni. Ami sokak számára érdekes lehet az az, hogy az adatok mellett akár alkalmazásokat is bevonhatunk a mappa védelme alá, melyekbe akár más profillal is bejelentkezhetünk, mint például a főképernyőn található kliensé. Szoftveresen még az is dicsérendő, hogy a saját fejlesztéseket egy csokorba szedték és ezt megtették a Google applikációival is.

Bixby

A Bixby nem azért kapott külön részt, mert olyan szuper lenne, sokkal inkább azért, mert a Samsung úgy csinál, mintha olyan szuper lenne. Nagy csinnadrattával beharangozták és bemutatták, van pár érdekes és talán-talán hasznos funkciója, de még nem működik és nálunk még jó pár évig nem is fog tökéletesen. Az Samsung-féle asszisztens egyik nagy újdonsága a kamera alapján felismert helyek és tárgyakban rejlik, mely jópofa, de több tesztet is elnézve nem mindig működik.

Jelenleg nálunk a Bixby Home nevezetű rész aktív, mely tulajdonképpen összegyűjti a friss híreket és egyéb általunk megadott információkat, mint például az időjárás vagy a sűrűn megtekintett honlapok és gyakran keresett kontaktok. A Google és az Amazon megoldása mellett kissé feleslegesnek tűnik egy saját fejlesztés legalábbis az androidos mezőnyben, hiszen az Apple részéről érthető a dolog, a Bixby-be ölt forrásokból talán hamarabb sikerült volna a kijelzőbe integrálni az ujjlenyomat-olvasót.

Messze még a globális használhatóság

Messze még a globális használhatóság


DeX

A mobilokkal együtt mutatkozott be a DeX névre keresztelt kis kiegészítő, mely számítógépet varázsol a mobilunkból. Ezt sokan kétkedve fogadták, de a bemutató során egészen meggyőző volt az összkép. A készülék ereje mindenképpen alkalmas arra, hogy a DeX-be csatlakozva egy HDMI-s monitort az eszközre kötve és mondjuk egy vezeték nélküli perifériakészlettel használva korrekt teljesítményt nyújtson. Persze maradunk az Android korlátjai között, de egy Office-t egészen jól használhatunk, a böngészni is kiváló és YouTube videókat is szaggatás nélkül nézhetünk vele az e-mailezés mellett.

A kulcs az, hogy sokat ne várjunk tőle, de a 30 000 Ft körüli árával egyáltalán nem egy drága kiegészítő azoknak, akik sokat utaznak és úgy érzik, hogy ki tudják használni az eszközt. A HDMI csatlakozás mellett egyébként USB csatlakozó és Ethernet lehetőség is adva van, tehát egész jó kis felállást lehet összeállítani.

Kamera

A bejelentés előtt javában ment a találgatás, hogy a Samsung mivel újít a kamera terén, többen úgy hitték, hogy két hátsó modullal találkozunk majd, de nem így lett. Sőt, igazából látszólag nagyon keveset újítottak, hiszen a 12 megapixeles f/1.7-es fényerejű lencse nem tűnik előrelépésnek. A vállalat azonban elmondta, hogy a háttérben azért történt jó pár fejlesztés, így összességében jobb képminőséget kapunk.

Végre belülről is jól néz ki a Galaxy S széria

Végre belülről is jól néz ki a Galaxy S széria


Persze az előző generáció is szuper képeket és videókat készített, de azért látszik, hogy van még hova fejlődni a piacon és egy ilyen csúcsmodell esetében talán illett volna jobban odatenni magukat. Talán az új dizájn, kijelző és a Bixby sok energiát vont el, így a következő nagy kamerás előrelépést jó eséllyel a Note 8 hozza majd el. Ennek ellenére este az egyik legjobb megoldás a piacon. A multi-frame image processing névre keresztelt képfeldolgozási mechanizmus állítólag sok gyors egymás utáni képből kiválasztja a legjobbat, melyhez felhasználja a többit is.

A 4K-s videók szépek és tulajdonképpen általános felhasználásra tökéletesen alkalmas a készülék, de arra is volt már példa, hogy tavalyi, illetve mostani modellekkel "profi" munkát alkottak, amihez persze egy stabilizátor és némi utómunka is szükséges. A 720p 240fps még sokak számára egy izgalmas funkció lehet, amit más gyártótól nem igazán kapunk meg.

Egyebek

Véleményem szerint nem kapott elég figyelmet az, hogy a Galaxy S8 és S8+ az első olyan páros, mely megkapta a Bluetooth 5.0 szabványt, aminek számos előnye van. Az új szabvány kétszer olyan gyors (2 Mb/s) adatátvitelt kínál, mint elődje és a hatótáv is jócskán megnőtt, hiszen a technológia prezentálásakor nagyjából négyszeres működési távolságot ígértek. Persze ehhez még a túloldalon is rengeteg kompatibilis eszközre van szükség, de valódi előnyt jelent a korábbi készülékekhez képest.

Valami újdonságot tartogatni kell jövőre is

Valami újdonságot tartogatni kell jövőre is


Szép lett volna mondjuk, ha a Samsung egy Bluetooh 5.0-s vezeték nélküli headsetet is készít a készülékek mellé, hasonlóan ahhoz, amit az Apple tett tavaly. Azért headset fronton is történt némi frissítés, hiszen a korábban a Samsung által bekebelezett Harman-hoz tartozó AKG segített nekik. Kicsit itt is becsapva érezhetjük magunkat, hiszen a készülékek bemutatásakor egyértelműen az hangzott el, hogy az AKG készítette a headsetet, de korábban néhány felvetésre a Samsung illetékesei azt válaszolták, hogy az AKG csak "hangolta" azt, ami mostanság egy divatos marketing bullshit.

Érthetetlen, hogy miért nem tudtak egy konkrét AKG terméket mellé csomagolni, de a félrevezetésen kívül sok okunk valójában nem lehet a panaszra, hiszen fényévekkel jobb a csomagban található megoldás, mint amit megszokhattunk a korábbi gyári termékektől. Persze azt a 100 dollárt, amelyre a headset értékét teszik, nem biztos hogy megéri, de úgyis benne van a készülék árában. Ahogy végre az is benne van, hogy a gyönyörű fekete készülékünket nem egy fehér töltővel és kábellel kell töltenünk, hanem színben hozzá illő megoldást csomagoltak mellé. Szőrszálhasogatásnak tűnik, de mégiscsak na!

Összegzés

A Samsung Galaxy S8 jelenleg egyértelműen a legjobb androidos mobil a piacon, vannak hibái, de annyira más szintet képvisel, mint a jelenlegi kihívói, hogy akár még több hiba is belefért volna, akkor is a legjobb lenne. Az LG-vel hosszú évek óta versengenek, a G6 végre ismét egy komoly ellenfélnek tűnik, de igazából dizájnban és felszereltségben is jócskán elmarad a Samsung mellett, egyedül a dupla hátsó kamera és annak szerepe az, amit irigyelhetünk.

A Bixby jelenleg ebben merül ki

A Bixby jelenleg ebben merül ki


Hogy ki fogja megszorítani? Talán a HTC hamarosan érkező, ígéretesnek tűnő U-szériás újdonsága, és még kimondani is furcsa, de bizony a OnePlus 5 vagy a jóval később érkező LG V20, de akkor már kapunk egy Note 8-at is, mely sokkal nagyobb egyszerűen már nem lehet, mint az S8+, így más téren hozhat fejlesztéseket. No meg persze az iPhone 8, már ha jön, ha nem, akkor őszintén szólva a 7 formavilágát megöröklő 7S hiába lesz gyorsabb, összképileg nyomába sem fog érni a Galaxy S8-nak.

Sokan örülhetnek annak, hogy a szolgáltatóktól egész jó áron elhozható az S8 és nagyobb testévre, de függetlenül is hozzájuk lehet már jutni az ajánlott árnál jóval olcsóbban, bár a megbízhatóbb boltoknál azért 260-280 ezer Ft között mozog a két készülék. Ezek sajnos standard csúcsmodell árak és nem szeretném ismét szegény Huawei P10-et előhozni, de ha a kínaiak azért kérnek 260 ezret, akkor az S8-ért ugyanannyi egyáltalán nem tűnik soknak.

Az tisztán látszik, hogy a következő generációnak van hova fejlődnie, de ha két dolgot megkapunk az S9-cel, akkor számomra elkészítették a tökéletes mobilt. Ez a két dolog nem más, mint a kijelzőbe integrált ujjlenyomat-olvasó és a dupla hátsó kamera.
 
  • Hardver
    9
  • Egyéb
    9
  • Dizájn
    9
  • Kamera
    9

KIVÁLÓ KÉSZÜLÉK!

90%
15 hozzászólás

technomancer

7 éve, 5 hónapja és 22 napja

A flat készülék kivezetése ****vashiba volt. Ezt a lekerekített ****t veszi majd a sok hülye ki azt hiszi hogy menőbb tőle, de aki telefont akart venni, az most Samsung ajánlat nélkül maradt.

válasz erre

inkognito

7 éve, 5 hónapja és 23 napja

Már vártam a tesztet. Olvastam már egy két helyen. De úgy tűnik most nem fogok váltani s8ra. Rádásul s8+ vennék aminek az ujjlenyomata nagyon messze van.

válasz erre

TEchie

7 éve, 5 hónapja és 23 napja

Majdnem tökéletes telefon lett. mosolygó smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből