iOS 10 bemutató

2016. szeptember 23.
43.1081
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Az Apple-t sok dolog miatt lehet kedvelni és utálni, de egy valami biztos: a saját termékeikre írt operációs rendszerek betonstabilan futnak, ráadásul a támogatottságuk is kiemelkedő, hiszen nem csak a frissen megjelent eszközök részesülnek az újdonságokból, hanem akár a több évvel ezelőtti hardverek is profitálnak, némi kompromisszummal, természetesen. Nincs ez másként a Szeptember 13-án megjelent iOS 10 esetében sem, ami relatíve sok újdonságot csempészett az almás telefonokba.


Az átfogó cikk elején mindenképp ki kell emelnem, hogy miért vártunk ennyit a bemutatóval. Az egyikről szerintem Ti is sokat olvastatok, mert finoman szólva sem indult simán az átállás. Mindenféle hibaüzenetekről, recovery és DFU módban ragadásról meg iTunes üzenetektől volt hangos a net, amit ugyan pár nap alatt megoldottak almáék, de inkább vártunk egy kicsit az upgrade-del. A másik ok egészen triviális, mert egyszerre három eszközön teszteltük a rendszert.

A készülékeket egy 6S Plus illetve egy 5C képviselte, míg a tabletes palettát egy iPad Air, így viszonylag jó képet kaptunk, hogyan is viselkedik a frissítés régebbi platformok alatt. Az iPad és az újabb telefon még az eddigieknél is gyorsabb lett, pedig a sebességükkel sok baj nem volt idáig sem. Ami viszont meglepő, hogy az 5C sem lassult be, sőt, kifejezetten stabilan fut iOS 10 alatt, némi kezdeti rakoncátlankodás után.

Főképernyő, widgetek és a Vezérlőközpont

Főképernyő, widgetek és a Vezérlőközpont


Az 1 gigás frissítés telepítése, majd többszöri újraindulás után rögtön a főképernyőn látszanak a változtatások első jegyei. Apróság, de a betűtípus félkövér(ebb) lett, valamint eltűnt a Slide to unlock jelzés is. Ennek az az oka, hogy a képernyő balra, illetve jobbra csúsztatásával megjelentek a widgetek, illetve a kamera gyorsindítása. Ez utóbbi a készülék feloldása után továbbra is elérhető a képernyő tetején lévő Értesítési központban, de most már nem kell feloldanunk telefonunkat hozzá. Természetesen hozzáadhatunk és személyre szabhatjuk ezeket a Beállítások menüpont alatt.

A Home gomb benyomásával tudjuk innentől felébreszteni iPhone-unk, ráadásul olyan gyors lett a második generációs ujjlenyomat olvasó, hogy a benyomás pillanatában már a kezdőképernyőn találjuk magunkat. Ha ez valakinek esetleg nem szimpatikus, akkor szintén a Beállítások menüpontban tudja megváltoztatni. Kaptunk egy új mozdulatot, ami az Apple Watch tulajoknak már ismerős lehet. Ez nem más, mint a Rise to wake, azaz ha felemeljük készülékünket, egyből felkapcsol a kijelző, így nem kell semmit megnyomnunk az értesítések leolvasásához. Ez a funkció azonban csak és kizárólag a 6S és SE telefonokra vonatkozik, a régebbi modellek nem kapták meg.

Az Értesítéseket továbbra is felülről kapjuk, azonban ennek a design-ja megváltozott a kényelmesebb olvashatóság miatt, illetve jobban tudunk interakcióba lépni rendszerünkkel. Ennél sokkal jobban belenyúltak az alulról felfelé való simítással elérhető Vezérlőközpontba. Ahogy látjátok, alaposan megváltoztatták a kinézetét, illetve összesen három lapocskára osztották fel őket. Az elsőn a megszokott beállítások szerepelnek, a második teljes egészében a Zene uralja, míg a harmadikon az okos otthon eszközeink találhatóak. Ezek mellett még 3D Touch funkciót is kaptak az ikonok, így például a számológép esetében az utolsó eredményt vágólapra másolhatjuk, a zseblámpánál állíthatjuk az erősséget, satöbbi.

Mondjuk ezeket a főmenüből is el tudjuk érni, szóval nem akkora truváj. Az appok és mappák megnyitásának animációja is változott egy picit, valamint új 3D Touch funkciókkal gazdagodott szinte minden. A legtöbb esetben meg tudjuk osztani az adott applikációt (ilyenkor az App Store linket küldi el), valamint ahol lehet, widget formájában hozzá tudjuk adni a kezdéskor balra húzható menühöz.

Fura lett a zenei rész

Fura lett a zenei rész


Valószínűleg sokan örülnek annak, hogy végre törölhetővé tették a legtöbb gyári applikációt. Ha véletlenül eltüntetnék valami olyat, amire mégis szükségünk lenne, semmi baj, az App Store-on természetesen elérhetőek lesznek újra. Szintén új dologgal bővült az Óra is. Lefekvés idejének hívják, ennek segítségével szabályozhatjuk az alvásunkat bizonyos keretek között. Szintén alapos ráncfelvarráson esett át a Fotó mappa, mert különféle algoritmusok alapján felismeri az eseményeket, helyeket és arcokat is, amit utána ezeknek a paramétereknek megfelelően akár külön mappákba is rendezhetünk.

Nálam például ez pont kapóra jött, mert a nyaralásomat elég látványos formában jeleníti meg, lényegesen leegyszerűsítve ezzel az élménybeszámoló grafikus ábrázolását egy mutatós dia összeollózásával. Nem hagyták békén a Zene részt sem. Az ötlet, hogy a Spotify és hasonló szolgáltatások ellen csatába küldik a saját dolgukat még teljesen rendben volt, viszont gyakorlatilag évente variáltak a külsőségeken, meg az alatta dolgozó motoron is.

Ez most sincs másképp, hiszen teljesen megújították az UI-t, sokkal átláthatóbb és letisztultabb, egységesebb képet festve róla. Az már mondjuk más kérdés, hogy a hatalmas lapok és fél képernyőt betöltő szöveg kiemelések mennyire keltik ezt a hatást, de maximum a visszajelzések alapján megint átvariálják. Ahogy már a beharangozóban is említettük, kedvenc személyi asszisztensünk, Siri, meglehetősen okos lett. Itt talán a legnagyobb újdonság, hogy megnyitották őkelmét külsős fejlesztők előtt is, így mindenki szépen bele tudja majd integrálni a saját alkalmazásába.

Ez nekünk mondjuk továbbra sem hírértékű, mivel magyarul nem tud (és valószínűleg egy jó darabig nem is bővül szép kis nyelvünkkel), ami nagy kár, mert hihetetlenül hasznos lenne a legtöbb esetben. Frissült a QuickType, azaz billentyűzet is, ami most már magától felismeri, milyen nyelven kommunikálunk. Okosabb lett az itt dolgozó algoritmus, ami sokkal nagyobb hatásfokkal találja el a szavakat, de képes megjeleníteni annak a telefonszámát, akiről éppen beszélgetünk, vagy ha új naptárbejegyzést készítünk, akkor kitölti a beszélgetésben szereplő információval a megfelelő részeket.

Végre el lehet távolítani a gyári appok nagy részét

Végre el lehet távolítani a gyári appok nagy részét


Az Apple News, azaz Hírek továbbra sem él régiónkban, amúgy összegyűjti az összes magazinos feliratkozásunkat egy helyre, így sokkal átláthatóbb formában, egy helyről tudjuk kezelni azokat. Érkezett egy új beépített alkalmazás, ami szimplán az Otthon névre hallgat. Itt össze tudjuk gyűjteni az összes okos kütyünket, ami támogatja a HomeKitet, aztán ezeket vezérelhetjük egyetlen helyről. Telefonunk egy érdekes funkcióval bővült, érkezett hozzá VoIP API, így a külső alkalmazásokból érkező hívásokat úgy tudjuk fogadni, mintha valójában normál hívás lenne.

Az Apple Maps-et is tisztességgel átdolgozták, sőt, ezt is megnyitották külsős fejlesztők előtt. Ez ugye azért jó, mert gyakorlatilag mindent, ami utazáshoz, asztalfoglaláshoz, szállásfoglaláshoz tartozik, el tudjuk intézni innen anélkül, hogy kilépnénk magából az alkalmazásból. Sokat fejlődött a navigáció is, real time követi az eseményeket, ezáltal okosabb útvonalakra küld el minket, hasonlóan a Waze-hez, bár azért annak összetettségét ebben a szegmensben még nem éri el - viszont rohamtempóban fejlődik.

Sokan morogtak érte, de az Üzenetek kapta a legkomolyabb vérfrissítést, amikkel nem titkoltan száll ringbe a Messenger ellen. Nagyobbak lettek az emojik, illetve sok kifejezést, általunk begépelt szöveget átalakít azzá. Tudunk rajzokat is küldeni iMessage-ben, meg különféle effektek között válogatni szövegbuborékok esetében.

Ami azért ennél izgalmasabb, hogy úgy tudunk lineket küldeni, teszem azt egy dalról, hogy azt egyből le is játssza nekünk, így nem kell elhagynunk a beszélgetést. Mint ahogy egy csomó minden, ez is megnyílt külsős fejlesztők előtt, így akár majd tudunk fizetni vagy online rendelést lebonyolítani.

A Térképet is átvariálták

A Térképet is átvariálták


A támogatott készülékek telefonoknál az iPhone 5-től fölfelé, iPadek esetén negyedik generációtól (plusz mini 2-től), míg az iPodoknál mindösszesen a hatodikra lesz elérhető a rendszerfrissítés. Ahogy látjátok, elég sok hasznos dologgal színesedett a paletta, szerencsére a legtöbb applikációt megnyitották más fejlesztők előtt is. Ez persze nem azt jelenti, hogy lazultak volna a rendkívül szigorú biztonsági elvek, mert E2E (End to End) figyelnek, mindent.

Nektek hogy tetszik az iOS 10? Frissítettetek már rá? Mik az első benyomásaitok?
8 hozzászólás

Levi87

8 éve, 2 hónapja és 16 napja

Kegyetlen szép most már ez a rendszer. Nagyon sokat változott a jó irányba. Térkép egyébként már mindenhová rendesen eltalál Budapesten? Egy időben nagyon nem volt képben! röhögő smiley

válasz erre

TEchie

8 éve, 2 hónapja és 18 napja

Kiváló rendszer lesz belőle lassan, nagyon tetszetős. És nagyon passzol az iPhone7-hez. mosolygó smiley

válasz erre

VDemon

8 éve, 2 hónapja és 20 napja

Ha nem olvasom ezt az összefoglalóót, a felét nem veszem észre a változásoknak! röhögő smiley A legnagyobb ás leghasznosabb újítás szerintem egyértelműen az hogy a 3rd party alkalmazások is hozzáférnek eddig zárt dolgokhoz. Ez sokat fog lendíteni az alkalmazásfejlesztésen.

válasz erre

Porthos

8 éve, 2 hónapja és 20 napja

Ezek a hatalmas értesítési panelek undorítóak lettek. Sokkal job volt az egyszerű, letisztult régi.

válasz erre

Kisfaludy82

8 éve, 2 hónapja és 20 napja

A VOIP integrálása igazán időszerű volt. meglepett smiley Néha meglepődöm hogy milyen alapdolgok nincsenek az iOS-ben... mosolygó smiley

válasz erre

Fikarc

8 éve, 2 hónapja és 20 napja

Hatalmas probléma hogy a Siri még mindig nem beszél magyarul (meg még egy csomó más nyelven). Ez nálam baromi nagy visszatartó erő.

válasz erre

CharlieFirpo

8 éve, 2 hónapja és 20 napja

Minden ismerősöm aki eddig feltette, panaszkodik. röhögő smiley Vagy erre vagy arra, de valamire biztosan. röhögő smiley

válasz erre

Kileah

8 éve, 2 hónapja és 20 napja

Én már frissítettem, de ha nem olvasom el ezt a cikket, nem tudtam volna hogy mi változott! röhögő smiley

válasz erre