Huawei P40 Pro és P40 duplateszt - a legjobb androidos mobil lehetne

2020. április 24.
68.8481
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
A launch event napjától kezdve, bő két héten át nyúztuk a Huawei legújabb zászlóshajóit, P40 és P40 Pro készülékeket, amik az amerikai szankciók miatt továbbra is Android szolgáltatások nélkül érkeznek. Próbáltunk ezzel a jelenséggel együtt élni, és meg kell hagyni, a tavalyi Mate 30 megjelenése óta a helyzet jelentősen javult, a cég nagyon komolyan belehúzott hogy valós alternatíva építsen ki egy saját ökoszisztémával. De hogy mennyire sikerült ez?


Aki csak egy kicsit is olvasott a technológia témakörében, jól tudja, hogy a Huawei-t mostanában az ág is húzza, azonban ez nem akadályozza meg őket, hogy újabb zászlóshajó telefonokat adjanak ki. Április 6-án tette tisztelet a P40 és a P40 Pro kettőse, illetve majd valamikor a P40 Pro+, avagy a széria legerősebb modellje június végén debütál. Úgy döntöttünk, hogy egymáshoz mérten, egy duplateszt keretein lessük meg a napokban megjelent, előbb említett duót, ezáltal is jobban kijöjjenek az erőviszonyok, a különbségek. Lássuk hát!

Első körben ugorjunk neki azoknak az aspektusoknak, amelyek mindkettőben megegyeznek: HiSilicon Kirin 990 5G chipset és Mali G76 MP16-os GPU dübörög a telefonok belsejében, valamint Android 10 operációs rendszer fut (EMUI 10) mindkettőn - igaz, mint egy ideje, ez is Google szolgáltatások nélkül. Ennek értelmében kimaradnak az olyan populáris, szinte naponta használt appok, mint a Gmail, a Térkép és egyéb finomságok, és nem is érdemes arra apellálni, hogy ez változik a közeljövőben.

A szelfi kamera terén is megegyeznek a modellek, lévén 32 Megapixellel számolunk mindkettőnél, bár a Pro variánsnál akad egy mélységérzékelő is, ami a bokeh effektek nagy barátja tud lenni.

A Huawei P40 Pro és P40 legnagyobb ütőkártyája: a kamera

A Huawei P40 Pro és P40 legnagyobb ütőkártyája: a kamera


Alapvetően mindkét modell 128 GB tárhellyel operál, viszont az erősebbik darab esetében a 256 GB a jellemző, várhatóan ez fog a legjobban fogyni. A nálunk járt tesztpéldányokban a RAM 8 GB, a főkamera 50 MP-es (ultraszéles látószög), és ennyi - itt ki is fújt az egyező komponensek sora.

A P40-en feszítő másodlagos kameramodul 16 MP-es, ugyanez viszont a Prónál már jóval combosabb, 40 MP-es. Mindeközben a gyengébb készüléknél 8 MP-es telefotó lencse van, mindössze háromszoros optikai zoommal, ami a P40 Prónál ez az egység egy 12 MP-es, ötszörös optikai zoommal ellátott fényleső.

Ahogy az elődmodelleknél, úgy itt is a nagyobb verzió, a P40 Pro kapott Time of Flight szenzort is, aminek a lényege hogy beépített fényforrást is tartalmaz, így képes a mélységgel és a tárgyak, a környezet intenzitásával kapcsolatos információkat feldolgozni, a képeket, videókat pedig ennek megfelelően kezelni már felvételkor. A P40 maximum 30-szoros, a P40 Pro 50-szeres digitális zoommal kápráztat el.

Se jack, se szimmetria

Se jack, se szimmetria


Jelentős eltéréssel találkozhatunk a kijelzőket szemlézve is, ugyanis 6,1 colos - 6,58 colos OLED panelekről szól a fáma, 90 Hz-en operál mindkettő. A P40-ben nincs hajlított képernyő, a P40 Pro esetében azonban egy HDR10 OLED, Quad-Curve Overflow fantázianévvel ellátott, az eddig kettő helyett immáron négy oldalt lefolyó képernyővel van dolgunk - persze a kijelző csak oldalt folytatódik. Van egy kis súlybeli differencia is, bár tény, nem túl sok, mivelhogy a P40 175 grammos, a nagytesó pedig 209 grammos. Végül, de nem utolsó sorban, a P40-ben 3800 mAh-s az aksi, a Prónál pedig 4200 mAh-s.

A jack csatlakozó, mint olyan, teljes mértékben elmarad, helyette viszont van Type-C USB csati. Kijelző alá rejtett ujjlenyomat-olvasóval, dual-SIM csatlakozóval és 3D-s arcfelismeréssel is találkozunk. Az arcfelismerés végre szupergyors és megbízható is, a grimaszainkat figyelő kamerák felelősek egyébként sok másért is, például azt is "szemmel" tartják, hogy merre nézünk és ennek megfelelően tárják elénk a kijelző tartalmát.

A delejt 40W szupergyors vezetékes és 27W vezeték nélküli töltővel tudjuk adagolni a készülékekbe. Természetesen a fordított töltés már itt sem maradt ki, tehát a telefon hátára rátett más készüléket képes megtölteni némi naftával.

Egy képen a különösen jó fényerő, a legjobb képesség (fotózás) és a porgyűjtő kijelző

Egy képen a különösen jó fényerő, a legjobb képesség (fotózás) és a porgyűjtő kijelző


Térjünk rá a Huawei által leginkább favorizált tulajdonságra: a fényképezésre. Nos, már tavaly év végén, sőt már a Mate 20 óta nem okoz meglepetést a kamera és az azt kezelő szoftver, aminek a kettőse egész egyszerűen brutális! Tény hogy amilyen képeket a P40 Próval lehet lőni, olyan képeket jelenleg semmilyen más mobillal nem. Telefonhoz képest elképesztő részletgazdagság és színhatások jellemzik az elkészült fotókat, videókat. A net tele van milliónyi lenyűgöző képpel, videóval, de azért mi is megosztunk néhányat az alábbiakban, módosítás, utómunka nélkül, teljesen hétköznapi - nem beállított - használat mellett:

A Huawei P40 Próval készült fotókból néhányat módosítás és méretváltoztatás nélkül ebben a Google Drive mappában, a P40-nel készülteket pedig ebben a Google Drive mappában lehet megtalálni. Minden autamata beállításon készült, a fotók eredeti méretben vannak fent.

Persze azért ne legyenek illúzióink, az 50-szeres zoommal kézben tartva a telefont nem fogunk csodát művelni, egy állványon használva azonban már az ilyen nagyítással készült képeken is fel lehet fedezni, ki lehet venni a fotó témáját. Bár manapság a reklámok időnként ezt sugallják, nyilván a hétköznapokban nem ezzel fogunk repülőket meg holdat fotózgatni külső eszközök nélkül.

A Huawei P40 Pro a legjobb androidos mobil lehetne... Ha teljes Android lenne rajta...

A Huawei P40 Pro a legjobb androidos mobil lehetne... Ha teljes Android lenne rajta...


A kamera képességei tehát kétségtelenül felülről tekintenek le a versenytársak megoldásaira, példamutató minőséggel találkozunk a P40 Prónál, de a P40-nek sem kell szégyenkeznie természetesen.

Videós képességekben rengeteget fejlődött a Huawei az elmúlt két évben: a Mate 20 Pro bemutatása óta már nem igazán érheti sok kritika ezen a téren sem a gyártót, sőt. A P40 Pro ultralassítása (240X-es lassítás!) elképesztően látványos videók létrehozására képes. Egyéb videók készítésénél sincs a pár évvel ezelőtti készülékekre jellemző hullámzás gyors mozgások, mozgatások esetén. Tényleg kiváló videókat tudunk készíteni. A plafon a 4K / 60 FPS.

A biometrikus azonosítás - ahogy fentebb már írtam - végre megfelelően gyorsan és megbízhatóan működik. A telefon feloldása csak nyitott szemmel történhet, ha pedig a saját arcunkon kívul mást is látnak a szenzorok, akkor az elvártaknak megfelelően az értesítések csak egy része jelenik meg.

A külső dizájn oltárán feláldozott UI dizájn: a bal oldalon a P40 Pro lefolyó képernyője miatti probléma

A külső dizájn oltárán feláldozott UI dizájn: a bal oldalon a P40 Pro lefolyó képernyője miatti probléma


Szoftveresen az EMUI10 hozza a kötelezőt, a leginkább az iOS-re hajazó felület természetesen teljes gesztusvezérléssel operál, ráadásul meglepően jól: nem csak a képernyőt tapizva de legyintgetve is felfogja mit szeretnénk, de a fejünk tartására is reagál bizonyos esetekben. Az EMUI Desktop igazán jól fut, használható is erre-arra, de egyre jobban azt érezni, hogy a néhány éve a jövő megoldásának tartott "mobilból-PC" lehetőségre nem kaptak rá a felhasználók, így túl nagy újdonságokat nem is fog itt felfedezni, aki az elődről vált.

Természetesen nem lehet elmenni a Google Play-szolgáltatások hiánya mellett. Ahogy ez már többször előkerült, ha valaki csak a Huawei HMS rendszerére támaszkodna, és eddig Androidos volt, rengeteg mindenről kell lemondania. És itt nem csak a Google saját szolgáltatásairól van szó, hanem azokról is, amik ezekre szervesen támaszkodnak. Hogy csak egy nagyobb nevet említsek, ilyen a Netflix is, ami meg sem nyikkan. A Huawei erősen dolgozik a megoldáson, az alábbiakban erre ki is térünk.

Amért a tesztünk csak most jelent meg, nem nagyjából egy hete, amikor végeztünk, annak elég fontos oka van, ez pedig a MoreApps. Aki használt BB10 rendszerrel szerelt BlackBerryt (jómagam végig kitartottam a márka mellett), ismeri a problémát, hogy a kezében egy kiváló rendszer, de konkrétan alig van rá app. A Huawei esetében ott az AppGallery, ami a Google Play alternatívája kíván lenni hosszútávon, tehát itt nem annyira vészes a helyzet, viszont tény, hogy jelenleg még messze elmarad a Play Áruháztól a cég alkalmazásboltja, lassan portolnak a fejlesztők.

Nem csak hardveresen, szoftveresen is kiváló kamerát villantott a Huawei

Nem csak hardveresen, szoftveresen is kiváló kamerát villantott a Huawei


A Huawei mindeddig azt kérte, hogy senki ne tegyen fel alternatív alkalmazásboltból származó appot, azonban most maga a cég hozott egy hirtelen változtatást, nemes egyszerűséggel a MoreApps-t kínálják alternatívának, amivel konkrétan szinte minden, a Google Play-ben megtalálható alkalmazás letölthető.

Alternatív alkalmazásboltok eddig is voltak (egyiket sem ajánljuk, csakis a hivatalosakat), de a MoreAppst bár nem a Huawei fejleszti, mégis ajánlja a cég. Ezzel egy csapásra megoldódni látszik olyan alkalmazások telepítése, amelyek még nincsenek az AppGallery-ben, és hiányoznak a felhasználóknak. Természetesen a Google saját szolgáltatásaira ez nem lesz megoldás, de minden másra igen.

Hogy mennyire működik az Andrei Vaduva által fejlesztett megoldás? Nos, semmivel sem jobban vagy rosszabbul, mint a többi alternatíva. Sőt mi több, vannak komolyabb rendszerek is, ott van például az Amazon Appstore, ami sok éve megbízhatóan működik, ráadásul rengeteg kedvezményt is kínál nap mint nap. Nem célunk reklámozni egyet sem, főleg annak tekintetében, hogy a telefont önmagában kell értékelnünk, ami pedig az AppGalleryt tartalmazza - egyébként onnan tölthető le a fenti alkalmazás.

A Huawei AppGalleryn kívül is kínál megoldást az androidos appok telepítésére a Huawei

A Huawei AppGalleryn kívül is kínál megoldást az androidos appok telepítésére a Huawei


Az értékelésnél megint nagyon nehéz helyzetben vagyok, hiszen itt egy nagyon komoly hardver, egy fél Androiddal és olyan szoftveres megoldásokkal, amik ki tudják zökkenteni az egyszeri felhasználót a mobilos komfortzónából. Mindemellett ott a piac kétségkívül legjobb kamerája, a fluid és az iOS hasonlóságnak köszönhetően valóban szép EMUI10 rendszer.

Magyarul ismét van egy felemás készülékünk, emellé pedig egy - illetve kettő - olyan árcédula, amire bizony felkapjuk a fejünket, hiszen a legnagyobb konkurencia a csúcskészülékeit ennél olcsóbban kínálja. Teljes Androiddal. Az árak a következőképp néznek ki: a Huawei P40 8 GB +128 GB modell 287.900 forintért megy a magyar piacon, a Huawei P40 Pro 8 GB + 256 GB modellt pedig 394.900 forint kicsengetése után vihetjük haza.

Ha valaki nem képes Google Térkép, Play Áruház, Play Music, Android Auto és egyéb Android App nélkül élni és mókolásra sincs ideje, energiája, akkor bizony nem ez lesz a legkézenfekvőbb megoldás. Azonban ha valaki képes lemondani az Android ökoszisztémáról (legalábbis hivatalosan), cserébe a jelenlegi legjobb mobilfotós készülékért, akkor a számítását maximálisan meg fogja találni a P40 Próban. A P40-ben már kevésbé.
 
  • Szoftverek
    5
  • Ár/érték
    6
  • Dizájn
    8
  • Hardver
    9

Közelít az ajánlotthoz

70%
Mate 30 megjelenése óta a helyzet jelentősen javult, a cég nagyon komolyan belehúzott hogy valós alternatíva építsen ki egy saját ökoszisztémával. De hogy mennyire sikerült ez? '>
Mate 30 megjelenése óta a helyzet jelentősen javult, a cég nagyon komolyan belehúzott hogy valós alternatíva építsen ki egy saját ökoszisztémával. De hogy mennyire sikerült ez? '>
11 hozzászólás

zender

4 éve, 2 hónapja és 26 napja

Jó telefon ez, ha valaki fotózni szeret (telefonnal), a funkciók pedig bővülnek szépen. Ha valaki ezt választja, kell áldozat, kompromisszum, ez biztos, viszont nyilván ezzel tisztában is van. Ha kicsit jobban össze tudnák hangolni az egyéb eszközeikkel (laptop pl) mondjuk a szinkronizálást, ilyesmit, akkor ütős lehetne.

Gondolom rajta vannak, és csak idő kérdése. Addig meg vegyék ezt a fanatikusok. mosolygó smiley

válasz erre

Direktor

4 éve, 3 hónapja és 1 napja

Végre egy őszinte teszt erről a szériáról! Több helyen nem emelik ki, mekkora macera is ez így valójában.

Kinézetre nekem nagyon tetszik a készülék (mindkettő), de szoftveresen még NAGYON sokat kell fejlődniük, hogy ilyen árat kérhessenek el. Egyszerűen ez az árazás nem reális.

válasz erre

muki

4 éve, 3 hónapja és 3 napja

Merészen áraz a Huawei, az a helyzet. Amíg rendes rendszer volt rajta, addig még szo-szo, de így... Hát nem tudom. Drukkolok nekik, eskü, legyen király ez a HMS, de szerintem most arra kéne nagyon ráfeküdni inkább, a szoftveres részre, azt kéne felpörgetni, hogy minél hamarabb utolérjék magukat.

A telók egyre jobban néznek ki, az tény, viszont egyre kevésbé egyediek, ez pl teljesen Samsung kívülről. Kíváncsi leszek, merre hogyan nekik tovább, a családban van, aki csak Huaweiezett közel egy évtizede, de most inog rendesen ő is. Ez az első, amire nem váltott.

válasz erre

Tommy

4 éve, 3 hónapja és 4 napja

Ezt a UI bugot nem is értem bakker, hogy marad bent egy 400 ezres telóban? meglepett smiley És fogadok hogy a Plusban vagy mimben is ilyen lesz. röhögő smiley Egyébként nem rossz telefon, hardveresen legalábbis, szerintem rohadt jól is néz ki, de amíg valódi Android alternatíva nincs, addig nálam bukó. Több százezret költöttem már a Playben...

válasz erre

Ronalddo

4 éve, 3 hónapja és 5 napja

Baromi jól néznek ki ez a teli képernyő, ha nem lenne elöl az az otromba kameralyuk, ráadásul rögtön dupla. Az előző szériában ezt sokkal jobban megoldották.

válasz erre

Mordorer

4 éve, 3 hónapja és 6 napja

Kemény ahogy a tartalom kilóg a képernyőről. 400 ezerért. röhögő smiley Bika telefon, de nekem a telefon telefon legyen, ne kamera félig használható rendszerrel...

válasz erre

Kisfaludy82

4 éve, 3 hónapja és 6 napja

Fél év múlva sokkal olcsóbb lesz. Akkor kell megvenni. kacsintó smiley

válasz erre

Harder

4 éve, 3 hónapja és 6 napja

Nagyszerű teszt lett, imádtam olvasni. A telefonhoz annyit hogy szerintem most a Huaweinek árat kéne csökkenteni, kisebb nyereséggel dolgozni, mert máshogy nem fogják tudni megtartani a helyzetüket Kínán kívül... Biztos jó lesz ez a HMS, de azért ki kell alakítani a bizalmat.

Így én ezt nem merném bevállalni...

válasz erre

inkognito

4 éve, 3 hónapja és 6 napja

Azért az nagyon ciki, hogy nem látszik teljesen a beállítás a pro-nál.

válasz erre

Fikarc

4 éve, 3 hónapja és 6 napja

Miért kellett előre azt az ocsmány kamerát nyúlni a Samsungtól? szomorú smiley Nem lenne rossz de az ott, ehh... Dizájnbaki.

válasz erre

TEchie

4 éve, 3 hónapja és 6 napja

Szomorú hogy végre tud kiemelkedően jó hardvert csinálni a Huawei, erre szoftveresen beszopatják őket. szomorú smiley

Nem mondom, egy százassal olcsóbban jó vétel lenne, de így...

válasz erre