Huawei MateBook 13 (2020) teszt - hiányzik belőle az X?

2020. július 22.
67.3211
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Még a 2016-os MWC-n villantotta meg a Huawei a MateBook laptop családot, aminek körében tavaly mutatkozott be a MateBook Series - a szép csendben debütált új széria elindított a Huaweinél valamit, ami árban és tudásban a MateBook X Pro alatt, mégis az átlagos, Windowsos laptopok fölött helyezkedik el, nem csak tudásában, de árában is egyaránt. Azt már előre leszögezhetjük, hogy a 2019-es verzióhoz képest leginkább egy hardveres ráncfelvarrást kaptunk, viszont ez kellett is neki. Teszteltük a 2020-as MateBook 13-at.


A szóban forgó majdnem zászlóshajó, habár laptop szerepében tetszeleg, de ott figyel rajta az érintőképernyő - az i5-ös verzióba ez nem került bele. A kijelző egy 13 colos darab, 2160x1440 felbontással, ami tipikusan a se nem túl nagy, se nem túl kicsi kategóriába esik, egy ekkora gépbe tökéletesen elég, sőt. CPU tekintetében 10. generációs Intel modellekkel van dolgunk, esetünkben nevezetesen az Intel Core i7-10510U alkatrésszel. Az i5-ös verzió a Core i5-10210U CPU-t kapta meg.

Az i5-ös iteráció 8GB rammal és CPU-ba integrált grafikus vezérlővel operál csak, azonban az i7-esnél a memória 16GB, dedikált videovezérlővel. Persze GPU tekintetében, az ebben a szegmensben megszokottaknak megfelelően nincs eleresztve nagyon a masinéria, lévén az NVIDIA MX250 jelenti a hajtóművet. Háttértárban mindkét verzió 512 GB-nyi SSD-vel érkezik.

Nagyon kényelmes billentyűzet, és igazán kompakt méret

Nagyon kényelmes billentyűzet, és igazán kompakt méret


Akad egy 1 megapixeles előlapi kamera is, ami ezúttal a készülék tetején van - annak rendje és módja szerint (nem, a MateBook X Pro billentyűzet feletti megoldásáról nem beszélünk. Nem.).

Két USB-C port és egy 3,5 mm-es jack csatlakozó is helyet kapott a gépen, súlyra pedig nagyjából 1,3 kilogrammra tehető a MateBook 13. A töltés csak az egyik Type-C-n keresztül működik, a másik oldalra hiába is dugdossuk a kábelt. Ellenben az adatátvitel pedig csak a másik oldalon működik, a töltésre használt csatiban nem. Méretében és súlyában abszolút ideális szállításhoz, úgyhogy ha a cipelhetőség fontos faktor nálad az üzleti notebook vásárlás során, akkor talán érdemes lehet legeltetned a szemed a további infókon.

A tavalyi MateBookkal nagyot, azelőtt a MateBook X Próval még nagyobbat gurított a társaság, úgyhogy felmerül a kérdés: miben változott az új iteráció? Nos, lecsukott fedlappal küllemben egészen biztosan nem sokat, hiszen sokat vett át az előző szériából a 2020-as friss darab. Az annak idején igen jól sikerült MateBook X-hez képest természetesen picit kisebb, felnyitva a kijelzőt azonban jelen tesztalanyunknál - csakúgy mint a tavalyi verzióban - sincs hangszórórács a billentyűzet mellett.

Kívülről nem sok változást hozott a 2020-as Huawei MateBook 13...

Kívülről nem sok változást hozott a 2020-as Huawei MateBook 13...


300 nit fényerő csikarható ki a kis bestiából, ami nem túl sok - konkrétan nem látni semmit -, ha kint a napon használnánk, de irodai használatra tökéletesen elég, a képarány pedig 3:2-es. A trackpad is érdekes formát öltött, méretre 21:9-es-nek tűnik, széltében hosszabb, magasságban viszont kisebb a megszokottnál.

Ami pedig a billentyűzetet illeti - nos, teszteltük, bőven. Tapasztalataink szerint egy élmény rajta pötyögni, kellően reszponzív a kialakítás, szellős, nem éreztük a billentyűket "egymásra hányva", tehát ha a gépelés is fontos szerepet játszik, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a MateBook 13 hozza a kötelezőt és még többet is ezen a téren. Azt említettük már, hogy az ujjlenyomatolvasó a bekapcsoló gombba van építve? Bizony, ismerős lehet, és ez egy jó megoldás, az kétségtelen!

Térjünk viszont rá arra a tényezőre, ami talán a legtöbbeket érdekel: hogyan szuperál belső komponensek tekintetében a tesztalany. Gyorsan megállapítottuk a próbakörök során, hogy a tizedik generációs Intel jól teszi a dolgát, alapvetően csendes működést is garantál, nem pörgeti a ventiket feleslegesen annyit, mint az elődök. Sebesség, száguldás vár a felhasználókra - mármint szoftveres téren.

...igaz, belülről sem. Hardveresen azonban felzárkózott.

...igaz, belülről sem. Hardveresen azonban felzárkózott.


Mivel tudjuk, hogy az olvasóink közül sokan gémer lelkületűek, így nem hagyhattuk ki ennek a tesztelését sem, bár azért túl sok reményt nem fűztünk ahhoz, hogy a kicsike különösebben jól teljesítsen ebben a menetben. Az "aggodalmaink" beigazolódtak, hiszen tényleg nem alkalmas extrémebb játékok futtatására, magasabb grafikán, de még alacsonyabb beállítások mellett is szenvedett szegény alany. Persze, ha játszanál, akkor nyilván nem üzleti laptoppal készülsz fel a Cyberpunk 2077 PC-s megjelenésére.

Most kéne jönnie annak, hogy "a gyári hangszórók tipikusan semmi extrák, hozzák az átlagot", de itt kis meglepetés ért minket: bár mélyet nem nagyon várhatunk el a kis géptől, de összességében viszonylag kellemes audiohangzást produkál a hardver! Két modul adja ki számunkra a "zajokat", viszont méretéhez képest elég jó minőségben, nem recseg, nem ropog, kissé visszafogottan, mondhatni vérszegényen, de alapvetően szépen szól a MateBook 13!

Az aksiidő kapcsán nem tudunk túl impozáns hírekkel szolgálni, tekintve hogy bár a hivatalos specifikációban 11 óráról ír a cég, a valóságban jó esetben is maximum 4-5 órányi üzemidőt tudtunk kisajtolni a laptopból, de ha jócskán megszórjuk multitasking jóságokkal a Windows 10-es felületet, akkor ez a szám lemehet akár 1-2 órára is! 2020-ban ezt nyugodtan nevezhetjük kevésnek.

Ne legyenek illúzióink, ha napsütésben szeretnénk dolgozni. Nem lesz könnyű - ez itt árnyékos hely...

Ne legyenek illúzióink, ha napsütésben szeretnénk dolgozni. Nem lesz könnyű - ez itt árnyékos hely...


Másfelől: mégis milyen hangos vasról van szó? Határozottan hallhatóak a masinában lengedező ventillátorok, de a használat során egy pillanatig sem éreztük zavarónak. Azok, akik egyébként is számítógépek között dolgoznak, ők biztosan túlteszik majd magukat rajta, akik meg tartanak a legkisebb decibelektől is... nos, talán még ők is megszokják.

A fejleszthetőség, mint olyan, nincs jelen, úgyhogy nem fogjuk tudni szteroidokkal megdobni a teljesítményt, ez így van, ebben a formában, így nyújtja azt, amit az imént leírtunk.

Bár messze nem hibátlan készülék, hiányosságai ellenére is azonban elégedettek voltunk, vagyunk azzal, amit a Huawei letett az asztalra - legalábbis az i7 verzióval. A cégnek most is sikerült egy olyat villantania, amivel 2020-ban is feltette magát a térképre, a Windows-os laptopok között pedig nem sokkal az élmezőny mögött van a helye.

A két Type-C közül csak egyik alkalmas töltésre

A két Type-C közül csak egyik alkalmas töltésre


Kinek lehetne ajánlani? Tulajdonképpen bárkinek, aki egy relatíve erősebb, de mégsem totál high-end üzleti gépre vágyik, no meg az említett luxusproblémát is figyelembe kell venni: játékra nem alkalmas. Tökéletes aranyközépút lehet a potenciális célközönség - egyetemisták, rohanó fiatalok, szárnyukat próbálgató, kezdő üzletemberek - számára, avagy nyilatkozhatnánk úgyis: ezzel bizony betalált a kapuba a kínai csapat.

No de mennyi az annyi? Itthon 350 ezer forint környékén zsákolható be az i5 és közel félmillió forintért az i7 verzió, ami jól indukálja, hogy ár/érték arányban tudásához képest viszonylag jól lőtte be az árat a Huawei.

Bátran tudjuk ajánlani bárki számára, aki üzleti gépet keres, előszeretettel utazik sokat, leginkább doksikon pötyög és akár még a pénztárcájába sem nyúlna túlzottan mélyre. És hogy benne van-e az X? Természetesen nincs, hiszen ez nem az a széria, ez egy jelentősen olcsóbb, szerényebb kivitel, de hasonlóan jó hardverrel. Az X megmarad a Prónak.
 
  • Extrák
    8
  • Ár/érték
    8
  • Dizájn
    8
  • Hardver
    9

Megvételre ajánlott

83%
9 hozzászólás

marco

4 éve, 17 napja

Huginn írta:
Windows-os? Az is amcsi, hogy-hogy rajta lehet? meglepett smiley
Megkérdeztük hivatalosan a Huawei Magyarországot. Az USA kormányától kapott Microsoft licensz lehetővé teszi, hogy Windowsok kerüljenek a Huawei gépeire is. Amíg ez így marad, addig a Huawei Windowst fog feltenni a gépre, ez is biztos. A támogatás is marad. A Google nem kapta meg ezt a licenszt, a miértre a választ csak az USA kormánya tudja.

Bár szerintem ők sem. röhögő smiley

válasz erre

Harder

4 éve, 20 napja

Határozottan tetszetős gép, hardveresen meg nagyon durva. Viszont bennem is felmerült a kérdés, hogy lehet rajta jogtiszta Windows...? meglepett smiley

válasz erre

Levi87

4 éve, 22 napja

Én egy picit sokallom az árát. Nem tűnik rossznak, de aksiidő vérszegény, kijelző meg nagyon gyenge... Szerintem mínusz százezerrel már jó lehetne.

válasz erre

Porthos

4 éve, 22 napja

Nagyon szép gép lett, már tavaly. Egyszerű, letisztult, jó is hogy így hagyták, nem variáltak rajta.

válasz erre

inkognito

4 éve, 22 napja

Nem rossz készülék, bár én nem venném meg. Viszont az a vékony káva jól néz ki.

válasz erre

Huginn

4 éve, 22 napja

Windows-os? Az is amcsi, hogy-hogy rajta lehet? meglepett smiley

válasz erre

Fikarc

4 éve, 22 napja

Ejha, nagyon csinos darab! meglepett smiley

válasz erre

TEchie

4 éve, 22 napja

Igazán kicsinek néz ki! meglepett smiley Nagyon patent gép.

válasz erre

betyár

4 éve, 22 napja

Nem túl drága, ami jó hír. Az előző nagyon drága volt.

válasz erre