Huawei FreeBuds Pro teszt - basszus de jól szól a basszus!

2020. október 23.
75.5301
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Huawei esetében számtalanszor hangoztattuk már, hogy most van az a korszak, amikor tolniuk kell gőzerővel azokat a hardvereket, amik nem a mobilos szegmensbe tartoznak, ugyebár az amerikai tiltás miatt. Éppen ezért ültünk le nagy-nagy reményekkel a FreeBuds Pro teszteléséhez is, ami egyértelműen egy AirPods Pro riválisként hivatott helyt állni a piacon, a kérdés azonban adott: fel tudja venni a kesztyűt az Apple high-end fülesével? Az alábbiakban olvashatjátok a tapasztalatainkat a FreeBuds Próval kapcsolatban!


Amint kipattintottuk a tokjából a hardvert (ami nem mellesleg töltésre is használható), majd a párosítást követően már a fülünkben is volt az eszköz. Talán mondanunk sem kell, de a szilikonos bemenettel bíró fülhallgató kiváló komfortérzetet ad, de egy FreeBuds Prótól ez egyáltalán nem meglepő, sokkal inkább elvárt.

Bluetooth-szal csatlakozik a füles a mobiltelefonunkhoz, ami az integrált Kirin A1 chipből adódik, hiszen eme lapka Bluetooth 5.2 támogatással bír. Az AI Life nevű applikáción keresztül intézhetjük a FreeBuds Pro vezérlését, ebből fakadóan pedig már kapiskálhatjátok, hogy leginkább Androidos kütyükkel fog jól menni a fülhallgató.

Huawei telefonnál mindenképpen az AppGalleryből letöltött app szükséges

Huawei telefonnál mindenképpen az AppGalleryből letöltött app szükséges


Itt fontos megjegyezni azt a nem elhanyagolható tényt, hogy Huawei telefon esetén a Google Play Store-ból letöltött AI Life nem fogja ismerni a FreeBuds Prót, ahhoz mindenképpen a Huawei saját AppGallery-jéből letöltött változat szükséges. Ez nem is lenne probléma, azonban ezt mind az app, mind a csomagoláson olvasható információk elfelejtik ezt közölni velünk.

iPhone-okkal sem fog különösebben gondot okozni a párosítás, azonban itt már problémákba ütközhetünk abból kifolyólag, hogy - csakúgy mint a többi FreeBuds eszköz esetén - az AI Life alkalmazás hiánya miatt nincs lehetőségünk különösebben testreszabni, vezérelni a fülest, mint egy Androidos mobilnál. Az almás tulajoknak amúgy is ott van alternatívaként az AirPods Pro, úgyhogy ezt nem rónánk fel hibának semmiképp.

Egy kisméretű érintőpanel segít minket abban, hogy könnyedén vezérelhessük a zenehallgatásunkat. Egy rövidke érintés például elindítja vagy éppenséggel leállítja az éppen játszott muzsikát, sőt még hívásokat is fogadhatunk ugyanígy, míg ha felfelé vagy lefelé húzzuk az ujjunkat, akkor a hangerővel tudunk machinálni. Érdekesség ugyanakkor hogy ha a hangerőt a telefonon állítgatjuk, az semmilyen hatással nincs a fülesre, csak ez a megoldás használható a hangerő vezérlésére.

Mindent tudunk kezelni koppintással, simítással

Mindent tudunk kezelni koppintással, simítással


Az aktív zajszűrés az utóbbi években nagy kedvencünkké vált, tekintve hogy olyan kaliberű zajkizárást biztosít a legtöbb esetben, amit öröm fülelni. Amennyiben nyomva tartjuk a kérdéses érintőpanelt, akkor bekapcsolhatjuk az úgynevezett "Awareness" módot, miáltal pontosan az ellenkező hatást érhetjük el, ergo hallani fogjuk a körülöttünk lévő zajokat.

Utóbbi abban az esetben hasznos, ha nem szeretnénk kivenni a fülünkből a FreeBuds Prót, mégis szeretnénk hallani a kültéri zajokat, vagy épp bekapcsolódnánk egy beszélgetésbe. No de mi a helyzet a tényleges zajszűréssel? Az AI Life applikáció kapásból négy különböző üzemmódot is biztosít ehhez: van egy általános opció, van egy Ultra, ami a legesleginkább kiszűri a zajokat, a Cosy a csendesebb, nyugodtabb környezetekhez igazodik, valamint a személyes kedvencünk: a Dynamic.

Utóbbi a nevéből fakadóan automatikusan állapítja meg, hogy milyen szintű zajszűrésre van szükség, és bizony remekül működik a gyakorlatban. Ha vonatra szállunk, akkor feltekeri azt a bizonyos potmétert a rendszer, majd ha leszállunk és egy csendesebb lakásba vonulunk, akkor máris ennek megfelelően vesz vissza.

A tokkal együtt 30 órányi üzemidő csiszolható ki belőle

A tokkal együtt 30 órányi üzemidő csiszolható ki belőle


A hívásoknál külön öröm, hogy még ha zajos környezetben is vagyunk, a készülék gondoskodik róla, hogy priorizálja a felhasználó hangját, illetve kellő mértékben kiszűrje a környezeti zajokat, hogy közben mi is tisztán halljuk a vonal túlsó végén lévő beszélgetőpartnert.

Mindehhez két fontos segédeszköz párosul: egy-egy Digital HD mikrofon mindkét fülesen, valamint az algoritmus. És akkor ez az a pont, ahol már magáról a hangzásról is beszélhetünk, ugyanis míg mondjuk egy FreeBuds 3-nál csalódásként éltük meg a mélyebbeket, addig a FreeBuds Pro kitűnően vizsgázik ezen a téren.

Legyen szó akár magasról, akár mélyről, a hangzásskála minden pontján kiváló élményt prezentál a Huawei újdonsága, éppen ezért egy élmény zenét hallgatni rajta. Érdemes kipróbálni már csak a poén kedvéért is néhány olyan hip-hop számmal a FreeBuds Prót, amikben kőkemény basszusokkal megspékelt beat pörög, lévén tapasztalataink szerint ezeknél ütközik ki leginkább, hogy milyen kis bestiáról is beszélünk.

A tok kicsit nagyra sikerült, de a füles egészen apró

A tok kicsit nagyra sikerült, de a füles egészen apró


Aktív zajszűréssel közel 4 órányi aksiidőt tudtunk kisajtolni a FreeBuds Próból, azonban ha ezt a feature-t nem aktiváltuk, akkor 7-8 óráig bírtunk vele elmenni. Külön öröm, hogy néhány perc töltés után már használhattuk is 1-2 órán keresztül a fülhallgatót. Közel 25 perc alatt érhetjük el a száz százalékos töltöttséget.

Másfelől pedig a töltőként is szolgáló tokkal 30 órás üzemidőt préselhetünk ki, ergo akár hosszabb utazások alkalmával is hű társunkként tud szolgálni, és nem kell amiatt sem aggódni, hogy esetleg a hangos körülmények miatt nem tudunk teljes mértékben az audioélményre koncentrálni.

A hazai ára a terméknek 69,990 forint, melyet három különböző színben tudunk bezsákolni: fekete, fehér és ezüst (képeinken ez utóbbi látható). Ha ár-érték arányról kell beszélni, akkor egyértelműen csillagos ötösre vizsgázik a FreeBuds Pro, lévén egy abszolút prémium élményt szolgáltat az árcédulája ellenében, egy kazal pazar funkcióval, és egy összességében robosztusnak titulálható kialakítással.

A Huawei FreeBuds Pro igazi ár / érték arány bajnok

A Huawei FreeBuds Pro igazi ár / érték arány bajnok


Verdiktként mindenképp hozzátennénk még, hogy ha most valódi vezeték nélküli fülhallgatót kerestek, és az AirPods Próhoz annyira nem húz a szívetek, akkor a FreeBuds Pro lesz az, ami megvalósítja minden álmotokat. Elképesztően jól megtervezett kis kütyüről van szó, tudásához mérten remek áron, ami ráadásul még az elődök gyermekbetegségeit is jól kiegyensúlyozza.

Ha egyetlen pontot kéne kritizálnunk, akkor az az aksiidő lenne, de valljuk be, manapság a legtöbb aktív zajszűrős füles ezt az értéket hozza élettartam tekintetében. Mivel most amúgy is közeledik a karácsony, így érdemes lehet szemezni vele, hátha elnyeri a tetszéseteket.

Mi csupa pozitív tapasztalattal tettük le a nap végén a FreeBuds Prót!
 
  • Funkciók
    9
  • Ár/érték
    10
  • Hardver
    9
  • Használhatóság
    9

KIVÁLÓ KÉSZÜLÉK!

93%
7 hozzászólás

Ronalddo

3 éve, 9 hónapja és 13 napja

Micsoda értékelést kapott! meglepett smiley És igazából baromi jól néz ki! Ilyen képességekkel ez tényleg komoly cucc. Lehet hogy a Huaweinek ebbe az irányba kell erősítenie tényleg, ha nem javul az amcsi helyzet. Bár igazándiból csak a választásig kell kibírniuk. Utána sok minden máshogy alakulhat...

válasz erre

zender

3 éve, 9 hónapja és 14 napja

Hmmm és még jól is néz ki... meglepett smiley

válasz erre

Levi87

3 éve, 9 hónapja és 14 napja

Korrekt teszt, jó cucc lehet. AirPodsos vagyok, de kipróbálnám.

válasz erre

Kisfaludy82

3 éve, 9 hónapja és 14 napja

Nem is emlékszem hogy valaha láttam itt 93%-os értékelést. meglepett smiley Nem semmi.

válasz erre

Fikarc

3 éve, 9 hónapja és 14 napja

Baromi formás kis cucc!

válasz erre

Porthos

3 éve, 9 hónapja és 14 napja

Igen jó áron van bakker! meglepett smiley

válasz erre

betyár

3 éve, 9 hónapja és 14 napja

Jól ezek a fülesek. Főleg árban nagyon versenyképes.

válasz erre