Asus Zenfone Max Pro M1 teszt - nem is kicsi, nem is bors, de nagyon erős

2018. november 29.
59.0781
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Az Asus Zenfone családja mióta csak létezik, az aktuális vérfrissítésben többféle verzióban dob piacra készülékeket, az eltérés pedig nem csak a hardverekben és a tulajdonságokban érhető tetten, hanem akár funkcionalitásban is. Az egyik legkülönlegesebb verzió a Max elnevezéssel ellátott egyed, a jelölés pedig nem a legerősebb kiépítést jelenti, hanem az üzemidő kimaxolásást.


Az idei, a sorozatban már az ötödik verzió a nem éppen rövid Asus Zenfone Max Pro M1 elnevezést kapta a keresztségben és annyit már előre elárulhatok, igencsak rászolgált nevére, brutális energiabombát kapunk ugyanis a készülékkel. A készülékbe épített 5000 mAh kapacitású telep már önmagában is igen impresszív, azonban ha a többi hardvert is mellétesszük, azonnal tiszta lesz, hogyan bír ki ez a telefon a szokásosnál sokkal, de tényleg sokkal több üzemidőt.

A teszt a tervezettnél jóval később készült el, mert határozott célunk volt, hogy az első lemerülésig hajtjuk, tovább nem. Nos, ez bizony elég sokáig tartott, lévén alig tudtuk kinyírni az aksit. A készülékbe egy olyan, második számként használt kártya került, amivel napi maximum 20-25 percnyi hívásidő jár együtt, emellett napi 30-40 email és a szokásos social felületek voltak használva, napi nem több mint maximum egy órában. Ez talán egy kicsit alacsonyabb az átlagos használatnál (bár van aki ennyit sem telefonál), de a mi tapasztalataink talán így is szolgálnak kellő iránymutatással.

35 napja feltöltve, és 79%-on az aksi! :D

35 napja feltöltve, és 79%-on az aksi! :D


Ahogy fentebb említettem, az óriási akkumulátor mellé a hardverek összehangolása okozza a kiemelkedő üzemidőt, a Zenfone Max Pro M1 ugyanis nem kapott csúcs-összetevőket, pozíciójának megfelelően a középkategória felső ligájában versenyez. A CPU szerepét a Snapdragon 636 tölti be, emellé egy Adreno 509 GPU jár - ez a középkategóriában is teljesen átlagosnak tekinthető. A 4GB RAM mellé 64GB tárhely került, amit microSD-vel tovább bővíthetünk. A teljesítményen nem feltétlenül érhető tetten a CPU középszerűsége, az 1,8 GHz-es nyolcmagos processzor szépen teszi a dolgát, mindennapi használat mellett nem igazán látunk akadást.

A kijelző szerepét egy 5,99" méretű, 18:9 arányú IPS LCD megjelenítő tölti be, a felbontásre semmi panasz nem lehet, az 1080 x 2160 pixel bőven elegendő bármire. A betekintési szög viszont finoman szólva sem a legjobb, attól nem kell félni, hogy a buszon mellettünk álló kukkolgatja mit művelünk épp. De mivel általában szemből nézzük a saját telefonunkat, ez talán nem akkora probléma. A fényerőt bár tűző napsütésben ugyan nem tudtuk kipróbálni, azonban az őszi napon sem villantott kiemelkedőt, papíron azért a felső középkategóriának nem csak teljesen megfelelő, hanem le is hagyja az átlagot. Mi ezt nem így tapasztaltuk, kissé gyengének tűnt a fényerő, bár erős fénnyel megvilágítva nem volt óriási a probléma.

Hátul dual kamerát kapunk, és nem is olyan rosszat!

Hátul dual kamerát kapunk, és nem is olyan rosszat!


Az igazsághoz hozzátartozik azonban az, hogy ezzel a kategóriájában egyáltalán nincs egyedül a Max Pro M1, ennél jobbat a többiek sem tudnak felmutatni. Sokkal inkább meglepő azonban, hogy a készülékház meglepően karcsú ahhoz képest, milyen méretes aksi került bele, a vastagság nincs egészen 8,5mm. Ehhez egész jó súly is párosul, hiszen a 180gramm ekkora készüléknél határozottan kellemes.

Elölről nézve a készüléket alul-felül jelentős kávát találunk - felül a szelfikamerával és a hangszóróval, alulra semmi nem került, nincsenek hardveres gombok, az Android szoftveres gombjaival találkozunk csak a káva fölött. A bal oldalra került a SIM-tálca két kártya számára, de ugyanide került a microSD bővítőhely is, kártyacserénél tehát ki kell vennünk a simeket is. Jobb oldalon található a hangerő állítás gombja, valamint a bekapcsológomb is. A készülék tetején van egy mikrofon, az alján szintén, a 3,5mm-es jack és a microUSB, na és egy hangszóró mellett.

Nem a kamera a fő erőssége, de bőven megugorja a kategória elvárásait

Nem a kamera a fő erőssége, de bőven megugorja a kategória elvárásait


A telefon hátulján az ujjlenyomat-olvasót találjuk a led villanó és a dupla kamera mellett. A fotós tulajdonságokat nem érdemes elemezni, semmi extra - nappali fénynél ma már szinte minden készülék értékelhető fotókat lő, este sok csodát ne várjunk tőle. A főkamera 13 megapixel, ami mellé F/2,2-es rekeszérték jut, a második kamera 5 megapixelre képes, F/2,4 mellett. A szelfikamera szerepét egy 8 megapixeles szenzor tölti be, mindenféle szépségeffekttel.

Ahhoz képest hogy nem kiemelkedő az objektív felhozatal, van HDR, bokeh effekt (ezt azért nem erőltetném) és tárgyfelismerés is. A videófelvétel 4K-s is lehet. Persze, valószínűleg nem a fotózási és videózási tulajdonságok fogják leginkább csábítani a készülék leendő vevőit, hanem a hatalmas aksi. Az 5000 mAh nem csak leírva sok, gyakorlatilag két teljes napot röhögve kibír aktív használat mellett, nálunk ez öt nap is volt töltés nélkül, a feljebb jelzett használat mellett. Ez pedig sok, nagyon sok.

Az Asus Zenfone Max Pro M1első bekapcsolás után - hol a ZenUI? :O

Az Asus Zenfone Max Pro M1első bekapcsolás után - hol a ZenUI? :O


Ha meg is terheljük a készüléket, akkor sem merül le estig, és ez bizony nagyon sokaknál selling point lehet manapság, amikor háromezres kapacitásokkal, délután négykor már töltésre éhes készülékekkel a zsebünkben rohangálunk.

Valamilyen oknál fogva nem kapta meg az Asus által fejlesztett ZenUI felületet a 8.1-es Android, sőt szinte pure Android élményt kínál a Max Pro. Szubjektív véleményem szerint ez így egy sokkal letisztultabb élmény, ha objektíven közelítem meg a dolgot, nem találok más magyarázatot, mint hogy valaminek az előszele ez a lépés, vagy lehet hogy a hardveres optimalizáció során vérzett el a megvalósítás.

Videónézéssel, YouTube-bal nem igazán tudjuk látványosan meríteni, simán el lehet filmezni egy egész munkanapot, és még akkor is marad szufla a telepben. Ezeknél az alkalmazésoknál nyilván röccenés sem látszik, jó azért ez a chipset, játékoknál már kicsit árnyaltabb a kép, az új, (sokkal) komolyabb hardverigényű stuffok vagy el sem indulnak, vagy a a hardverkövetelményeknél elbukik a történet - de ebből nincs sok, mi kettőt találtunk. De erre persze más telefont is kínál az Asus, ROG jelöléssel.

A legfontosabb: röccenésmentesen böngészhető az Androgeek!

A legfontosabb: röccenésmentesen böngészhető az Androgeek!


Az általános játékokkal viszont simán megy, nem akad, teszi a dolgát, az Asphalt is futott rajta simán, igaz, a grafikai beállítások közepesen (sem) voltak. Mi más kellhet még? Facebook és egyéb közösségi ingyombingyom nyilván nem kérdés, gyorsan működik minden, a multitaskra sincs panasz. Nincsenek újratöltött appok, szépen elfér minden a 4GB memóriában, persze bizonyos fokig, amit ebben a szegmensben amúgy is megszokhattunk.

Az Asus Zenfone Max Pro M1 közel három hétig volt nálunk teszten, és bizony fura volt a másodlagos kártyát visszaköltöztetni egy olyan készülékbe, amit minden este tölteni kell. Mert bizony a Max Pro nálunk négy- ötnaponta kapott tápot és nagyon elégedett is volt ennyivel.

Mint az Android One - pedig nem az

Mint az Android One - pedig nem az


A kinézetre nem lehet panasz, a vékonysága pedig határozottan meglepő a teljesítményéhez képest. A középkategóriában kifejezetten előkelő helyen szerepel a készülék, és tulajdonképpen igazi hátrányát nem lehet felhozni, ha mindenképp bele akarunk kötni valamibe akkor az legyen mondjuk a hangszóró minősége és az oldalról (!) nem túl jó betekintési szög.

Ez egy olyan készülék, ami a kategóriájában jelenleg mindenkit elver. Nem azzal hogy jobb a hardver, nem, az teljesen megfelel a versenytársaknak, itt a kapacitás az ami megadja azt a pluszt amivel a sor elejére kerül az Asus Zenfone Max Pro M1 a 80-90 ezer forintos árkategóriában.
 
  • Extrák
    8
  • Ár/érték
    8
  • Dizájn
    8
  • Hardver
    8

Megvételre ajánlott

80%
13 hozzászólás

technomancer

5 éve, 10 hónapja és 7 napja

Manapság már nem ebben a kategóriában nézelődök és hogy őszinte legyek, hiányoznak is az ilyen bika telefonok a felső kategóriából. szomorú smiley Pofás készülék, tetszik!

válasz erre
12a(z) 2 -ből