Asus ZenFone 6 teszt - kifordítja sarkaiból a világot

2019. június 10.
63.4341
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Szinte egyszerre esett le sokunk álla, amikor az Asus pár hete megvillantotta a ZenFone 6-ot, hiszen lényegében senki nem várt az égegyadta világon semmit a kérdéses mobiltól, mégis olyan részletek futottak be, amik kapcsán még a legnagyobb fanyalgók szava is elállt. Akkor viszont még csak ígéretek formájában létezett eme brutál jó kompozíció, így sokan rásüthették a "hiszem, ha látom" kifejezést, azóta viszont megjelent a ZenFone 6, mi pedig alaposan kipróbáltuk a gyakorlatban, hogy valóban olyan lehengerlő-e, mint azt vártuk.


Vegyük sorra, hogy mit látunk, ha a mobil külsejét vizslatjuk. A notch, mint olyan, teljesen mellőzve lett (92%-os képernyő-készülékház arányról beszélhetünk), így közel a komplett előlapot csak az 2340x1060px felbontású kijelző képe borítja be, ami pedig egy jócskán méretes darab, merthogy egy 6,4 colos IPS LCD képernyő tekint vissza ránk a ZenFone 6-ról.

Szerencsére használat közben is olyan jól működik, mint ahogyan az papíron szerepel, ugyanis gyönyörű szép színmegjelenítés mellett kapunk egy méretes kijelzőt, ami pont a se nem túl kicsi, se nem túl nagy kategóriába tartozik leginkább. A védelmét elöl a Gorilla Glass 6 intézi, hátul a Gorilla Glass 3 borítja a készüléket.

Bár a kijelző nem OLED, hanem IPS LCD, a betekintési szög kiváló

Bár a kijelző nem OLED, hanem IPS LCD, a betekintési szög kiváló


Belsőségek szempontjából akad egy Snapdragon 855 lapka, amely kapcsán a gyártó nem győzte hangoztatni a prezentáció során, hogy 45%-os növekedés figyelhető meg a CPU teljesítményében az előző generációhoz képest, valamint a grafikus renderelés is 20%-kal gyorsabb. Belső memória tekintetében 6 vagy 8 GB RAM-mal kell számolnunk, illetve egy 2,8 GHz-es, 8 magos processzor van jelen.

Végül, de nem utolsó sorban, muszáj említést tennünk az 5000 mAh-s akkumulátorról, ami tesztünk során elképesztően nagy pozitívumként lett elkönyvelve, lévén több mint 20 órás üzemidő fogadott minket folyamatos használat mellett. Tárhely esetében választhatunk 128 GB és 256 GB között, ám a microSD-s bővíthetőség nem marad el.

Hogyan muzsikál a gyakorlatban a kicsike? Túlzás nélkül: mint egy álom. Valódi prémiumérzetet biztosít a ZenFone 6 a tulajdonosának, erről pedig leginkább a villámgyors válaszidők gondoskodnak. Minden egyes alkalmazás megnyitása és bezárása olyan simulékonyan történik, hogy szem nem marad szárazon, röccenést egy dekát sem tapasztaltunk, így újabb hatalmas piros pont az Asus irányába.

Igazi innováció a Flip Camera, ami hátul 48 megapixeles képeket készít

Igazi innováció a Flip Camera, ami hátul 48 megapixeles képeket készít


Vetettünk egy pillantást a játékokra is, így több szoftvert is futtattunk a telefonon, ami kapcsán konstatáltuk, hogy a ZenFone 6 akár nem csak az átlag gamer szcénának lehet korrekt választás, hiszen nem gyakorlatilag mindent tökéletesen futtat. Persze, vannak erre alkalmasabb modellek is a piacon, a gyártónak is van dedikált terméke, viszont ilyen árért bőségesen az elvárások felett teljesít a szóban forgó tesztalany.

Mivel mostanság minden mobilon található egy, a gaming módot elősegítő lehetőség, így a ZenFone 6 sem mellőzi ezt. Esetünkben a Game Genie applikáció segíti a hardvert, hogy a játékélmény a lehető legprímább legyen, de a segítségével akár közvetlenül streamelhetünk Twitch-re vagy YouTube-ra is.

Térjünk rá arra a tényezőre, ami talán a legszembeötlőbb, amikor rákukkantunk a ZenFone 6-ra: a kameramodulra. A nemes egyszerűséggel csak "Flip Camera"-ként emlegetett darab nevéhez hűen 180 fokban képes forogni, így egyaránt használhatjuk "hátlapi" és szelfi kameraként is.

Alapbeállításokkal ilyen képet lő - nem hozza zavarba a rengeteg szín és árnyalat

Alapbeállításokkal ilyen képet lő - nem hozza zavarba a rengeteg szín és árnyalat


A Sony IMX586 szenzorral ellátott egység praktikussága persze nem merül ki abban, hogy irtó klasszul néz ki, hanem bizony a gyakorlatban is szédületesen hasznosnak bizonyul, tulajdonképpen ezzel a megoldással leszámolnak az okostelefonok régi rákfenéjével, az alacsony felbontású szelfi kamerával, és akár 4K/60 FPS-ben is tudunk szelfit rögzíteni, ami egyedülálló a piacon jelenleg.

Az Asus ZenFone 6-tal a sajtóbemutató helyszínén, a gyönyörű Valenciában készítettünk néhány fotót, amiket módosítás és méretváltoztatás nélkül ebben a Google Drive mappában lehet megtalálni. Minden autamata beállításon készült, a fotók eredeti méretben vannak fent.

A Flip Camera védelmére is gondoltak, így egy integrált érzékelőnek köszönhetően, ha leejted ne adj isten a mobilt, akkor automatikusan behúzódik a modul, így elkerülve, hogy kár keletkezzen benne. Mivel egy 48 MP-es főkameráról beszélünk (mellette egy 13 MP-es másodlagos, 125 fokos másodlagos kamera is van), így a minőségre sem lehet panasz.

A Flip Camera előre hajtva 48 megapixeles szelfiket is lő

A Flip Camera előre hajtva 48 megapixeles szelfiket is lő


Forgás közben van némi hangja, de a legkisebb mértékben sem fog zavarni. Említést érdemel még a panorámakép is, amit a kamera pásztázásos módszerrel automatikusan old meg, nem nekünk kell körbe vagy épp fel le forogni vele.

Bár a 48 MP már alapjáraton egy szép szám, olykor-olykor hajlamos gyengébb minőségű képeket lőni a kamera (pl. éjszakai képnél), ellenben ezt úgy látszik, frissítések formájában fogják helyrepofozni, merthogy egy már jött, ami javított ezen. Egyébiránt napfénynél kiválóan szuperált a kamera, a mesterséges intelligencia automatikusan bekapcsolja a HDR-t, ha szüksége van rá.

Viszont azt fontos megemlíteni, hogy a digitális képstabilizáló kimaradt, így ezzel érdemes előre kalkulálni. A nyitás-csukás miatt nem kell aggódni, állítólag 100 ezerszer tudja ezt megtenni meghibásodás nélkül.

Igazán komoly fotóbajnok napsütésben, de éjjel sem vall szégyent

Igazán komoly fotóbajnok napsütésben, de éjjel sem vall szégyent


A ZenUI 6 felület tökéletesen illeszkedik a hagyományos Android kinézethez - konkrétan Pure Android fut a készüléken -, csak éppenséggel a már jól ismert, azonban sokaknak nem tetsző, előretelepített ZenUI applikációk kerülnek mellőzésre, ebből kifolyólag pedig a tükörsima futási sebesség teljes mértékben garantált.

Említést érdemel továbbá a Smart Key nevezetű fizikai gomb, ami alapjáraton a Google Assistantre van programozva, viszont személyre szabható, így három különböző funkciót is hozzárendelhetünk (egyszeri nyomás, dupla nyomás, nyomva tartás a három opció). Őszintén szólva ezzel bőven többet időztünk el, mint kellett volna, mindenfélét beállítottunk a Smart Keyre, hogy próbálgassuk, így többek között a kamera megnyitását is hozzárendeltük, igaz nem túlzottan sokat használtuk.

Ettől függetlenül egyértelműen lesz egy réteg, akik imádni fogják ennek jelenlétét, még akkor is, ha viszonylag sokszor meg lehet nyomni egy véletlen folyamán, és talán az elhelyezése is hagy némi kívánnivalót maga után.

Az a durva, amikor a negyedig lévő aksi még két napra elég

Az a durva, amikor a negyedig lévő aksi még két napra elég


Akad egy 3,5 mm-es jack bemenet is, egy kifejezetten szélsebes ujjlenyomat olvasó, a beépített hangszórótól viszont túl sokat nem kell várni, hozza a kötelezőt, de semmi többet. A készülék alján egy USB Type-C bemenetet találunk, mellyel a telefon töltését abszolválhatjuk.

Bár szőrszálhasogatásnak tűnhet, ellenben huzamosabb használat során többször is kibukott, hogy nem egy különösebben könnyű darab az egyébként Dual SIM-es ZenFone 6. 190 grammot nyom a masina, ami főleg egykezes használatnál ütközött ki nagyon, bár ez a súly nagyban köszönhető a bivalyerős aksinak is.

Minden vásárló kap a dobozban egy ZenEar Pro fülhallgatót, amivel máris kiküszöbölhető az implementált hangszóró átlagos minősége, valamint egy QuickCharge 4 adapter, hozzá pedig USB-A és egy USB-A-to-C kábel van jelen a töltéshez. Színezés tekintetében nincs nagyon sok választásunk, hiszen - egyelőre - csak fekete és szürke színekben csaphatunk le rá a mobiltelefonra.

A prémium érzet garantált az Asus ZenFone 6 tulajdonosainak

A prémium érzet garantált az Asus ZenFone 6 tulajdonosainak


Zárjuk sorainkat az árszabással, merthogy ebben leledzik az Asus újdonságának talán legnagyobb ütőkártyája. Nem elég, hogy összevarázsoltak egy ilyen nem mindennapi hardvert, mindezt megspékelték egy nagyszerű végösszeggel is. Magyarországon 190 ezer forint alatti cédulával billogozták meg az Asus ZenFone 6-ot, ami annak függvényében bizonyul fantasztikusnak, hogy egyébként egy ízig-vérig prémium cuccot kapunk kézhez, ami aztán tényleg kiszolgál mindenféle igényt.

Jelenleg páratlan darab a piacon, amivel alaposan meg fog gyűlni a többi gyártó baja az elkövetkezendő időszakban, hogy akár csak hasonlót villantsanak, nemhogy még lekörözzék a ZenFone 6-ot.
 
  • Extrák
    10
  • Ár/érték
    9
  • Dizájn
    8
  • Hardver
    9

KIVÁLÓ KÉSZÜLÉK!

90%
8 hozzászólás

Harder

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

Az első Zenfone amit teljes szívvel vennék. Nálam versenyben is lesz nyáron, amikor váltok. Ilyen áron mondjuk nem hiszem hogy lesz ellenfele.

válasz erre

Levi87

2 hónapja, 2 hete és 3 napja

Szerintem mindnyájunkat meglepett az Asus ezzel a telefonnal. Eddig mindig követte a többieket, hozta a kötelezőt, vagy a nagy aksit de ennyi. Valljuk be, nem is nagyon számoltunk vele, nem volt igazi tényező.

Eddig. Merthogy ez baszki verhetetlen lett ár / érték arányban és még innováció is fért bele. Így kell ezt!

válasz erre

Mordorer

2 hónapja, 2 hete és 3 napja

Teljesen őszintén mondom, ez az első Asus telefon, amit teljesen jó szívvel megvennék. Hamarosan csere, simán benne van nálam a pakliban. Árban egyszerűen atom verhetetlen, ez már ilyen Xiaomi kategória és minőségben mégiscsak Asus bakker.

válasz erre

TEchie

2 hónapja, 2 hete és 4 napja

Ez igen! Meglepett az Asus, nem vártam ilyen jól összepakolt mobilt tőlük.

válasz erre

login_password

2 hónapja, 2 hete és 4 napja

Ár-érték arányt nézve ez a készülék tényleg jól sikerült már csak jó marketing kell mögé és akkor az emberek venni is fogják.

válasz erre

Fikarc

2 hónapja, 2 hete és 5 napja

Ezt most nagyon odatették. Főleg ez a kamera, ezen betojok. Jó telefon.

válasz erre

betyár

2 hónapja, 2 hete és 5 napja

Ez egy jó kis készülék lett. Már a bejelentés után vártam a tesztet mert nagyon érdekelt.

válasz erre

Porthos

2 hónapja, 2 hete és 5 napja

Kinézetre nekem eddig is bejöttek (főleg a 4) de ez most hardveresen is durva lett. Csak így tovább, Asus!

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink