Apple Macbook Pro Keynote beszámoló

2016. október 28.
44.2541
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Az iPhone megjelenéséig, sőt, még utána is, a Mac üzletág volt az egyik, ami miatt talicskával tolták az emberek a cupertinoiak trezorjába pénzüket. Ahogy egyre csökkentek a notebook eladásaik, úgy hanyagolták ők is ezeket a termékeket, hiszen a trend megfordult és most már a telefonok hozzák a szabad szemmel is jól látható zöldhasú mennyiséget. Ettől függetlenül tényleg ideje volt már a paletta felfrissítésének, mert szinte minden vetélytársuk lehagyta őket.


Azt azért látnunk kell, hogy almáéknál semmi sem történik véletlenül, ok nélkül. Így amikor kiküldték a következő eseményükre a meghívókat, hello, again szlogennel díszítették őket. Sokat nem kellett találgatni a jelentését illetően, hiszen pontosan ezt használták 25 évvel ezelőtt, az első Powerbook esetében is, ezzel téve teljesen egyértelművé a reggeli prezentáció célját.

Helyszínnek ezúttal saját campusuk előadóját választották, ahova egyrészt jóval kevesebb ember fér be, másrészt hazai körülmények között sorakoztathatták fel újdonságaikat, amik közül gyakorlatilag minden kiszivárgott már napokkal ezelőtt, de nézzük, mi is történt a szűk másfél órában.

Sokat fejlődött a TV is

Sokat fejlődött a TV is


Elsőként Tim Cook lépett színpadra és a megható bevezető film után elmondta, hogy az Apple sokkal nagyobb figyelmet fog fordítani a fogyatékkal élőkre, mint azt eddig bármikor is tette, így egy külön weboldalt hoztak létre nekik. Ez amúgy rendkívül szimpatikus lépés (mint ahogy a Microsofttól is az volt), talán itt volt a legőszintébb Tim hangja és mosolya az egész bemutató alatt.

Ezek után az iPhone 7 és az iOS 10 fényezése jött, számokkal alátámasztva: 60% a letöltöttségi arány valamilyen Apple eszközre a legfrissebb oprendszerüknél, ami kétség kívül több, mint korrekt. Csak nem tudták kihagyni és odapiszkáltak egy finomat Androidos ellenfelüknek, ahol a Nougat aránya 1%. Szép.


Apple TV

Nem kis meglepetésre először a televíziós üzletáguk került előtérbe, ahol Cook elmondta, hogy szeretnék forradalmasítani ezt a szokást is egy új applikációval, mely egyszerűen csak TV névre hallgat. Ennek az a lényege, hogy egy helyre gyűjtik össze a filmeket, sorozatokat, egészen pontosan azokat az applikációkat, amik a fenti tartalmakat szolgáltatják, így egyetlen helyről, lehetetlenül egyszerűen érünk el mindent, ahol előfizetéssel rendelkezünk.

EGyszerre képes kettő darab 5k-s monitort meghajtani az új Macbook Pro

EGyszerre képes kettő darab 5k-s monitort meghajtani az új Macbook Pro


Borzalmasan intelligens algoritmust pakoltak össze, valamint a Siri segítségére is nagyban építenek. Persze meg fog jelenni iPad-re és iPhone-ra is, így tulajdonképp ott folytatunk egy-egy filmet, ahol abbahagytuk. A demó, amit prezentáltak egészen lenyűgöző volt. Több tartalmat kértek a személyi asszisztenstől és mindent egy szóra, kérdezés nélkül elénk is varázsolt mindenféle lag vagy akadás nélkül. Ez persze elsősorban Amerikát érinti, decemberi kezdéssel. Ja, és van már Minecraft a Tv-re is.


Macbook Pro

Némi intermezzo után jött az előadás azon blokkja, amit tulajdonképp már mindenki nagyon várt, hiszen itt kerültek bemutatásra az új Macbook Pro modellek, egyszerre három is. Egy kis múltidézéssel kezd Cook, mert ahogy már a bevezetőben is említettem, most lett 25 éves az Apple első laptopja. Az új masinák leleplezésekor egyetlen dolog már bizonyossá vált: valami elképesztően gyönyörűek lettek!

Fizikai paramétereiket tekintve két méretben lesznek elérhetőek: 15 és 13 inch-es átmérővel, valamint a már kiszivárgott OLED rész is megtalálható a funkciógombok helyén. A nagyobbik verzió 20%-al kisebb, mint elődje, valamint 1,8 kiló, míg a 13-as esetében a méret 23%-al változott, a tömege pedig mindössze 1,3 kilogramm. Mindkét gép esetében változott a kijelző is: 67%-al fényesebb, ugyanennyivel kontrasztosabb illetőleg 25%-al több szín látható rajta. Jól látjátok, egzakt számokat megint nem kaptunk, de ez már csak ilyen.

Bárkiből lehet DJ

Bárkiből lehet DJ


Ennél sokkal lényegesebb a belbecsben végbement erősítés. A nagyobbik gép 2,6 GHz-es Core i7-es procit kapott, 4GB Radeon Pro 450-es videokártyával, valamint 16 giga rammal és 256 gigás (3,1 Gbps sebességű) SSD-vel megtámogatva. A másik esetében picit gyengébbek ezek a mutatók, mert itt Core i5 az alap processzor egy Intel Iris 550 grafikus csippel, valamint 8 GB rammal és 256-os SSD-vel ellátva.

Ami közös bennük, hogy négy darab usb type-c (thunderbolt 3) portot kapnak és ezek bármelykén képesek töltést felvenni. Kétszer nagyobb lett a Touchpad is, valamint tovább finomították a billentyűzetet. Az igazi újdonság viszont a Touch Bar névre hallgat. Egy kis OLED kijelzőt képzeljetek el a funkciógombok helyén, ami gyakorlatilag minden egyes weboldalnál, programnál más-más dolgot kínál, sőt, abszolút személyre is szabhatjuk.

Jó példa erre a tartalom megosztás Facebook esetében, ahol ha üzenetet írunk, tudunk prediktíven gépelni, esetleg emojikat vadászni a sávon, de egy nyomással meg is oszthatunk, bármit. Számtalan felhasználási módja van egyébként, amit Photoshoppal demonstrálnak. Kontenttől függően tudunk színeket és árnyalatokat módosítani, beletekerni videókba meg számtalan más módon felhasználni. Tényleg nagyon jó lett, na.

Mondjuk, amikor egy DJ mutatta be, hogy mennyire egyszerű így zenét keverni saját programjukkal, ott hangosan felnevettem, mert így a saját szakmája alatt vágta a fát, de ez legyen az ő baja. Egyetlen igazi meglepetést kaptunk, ami nem volt más, mint az Air termékek likvidálása, hiszen érkezik egy harmadik típusú Mac Pro rendes, fizikai gombokkal, hasonló paraméterekkel. Ebben 2 GHz-es i5 processzor van, Intel Iris 540-es grafikus csippel, valamint 8 giga rammal, 256-os SSD-vel és kettő darab thunderbolt porttal megtámogatva.

Már fizetni is tudunk a beépített ujjlenyomat olvasó segítségével

Már fizetni is tudunk a beépített ujjlenyomat olvasó segítségével


A prezentáció végeztével pedig előkerültek az árak, amik szerintem minden előzetes várakozást felülmúlóan kemények lettek. Forintra átszámolva a következőképp alakulnak: a fizikai gombokkal ellátott darab 549 990 Ft, míg a kisebbik Touch Bar-os modell 649 990 Ft. Ha a legdurvább kiépítésű, 15 inchest szeretnénk, akkor pedig 879 990 Ft-ot kell a kasszáknál hagynunk. Itt amúgy az amerikai közönség is elhallgatott egy kicsit, gyanítom, hogy ennyire komoly árral ők sem számoltak.

Ez volt tehát az Apple tegnap esti prezentációja a frissített Macbook Pro termékcsaláddal. Nektek mi a véleményetek? Vesztek új gépet?
11 hozzászólás

KalandMester

8 éve, 16 napja

https://www.facebook.com/Alienware/videos/10154122664756973/ Tessék egy csúcs gép hasonló áron.

válasz erre

strogg

8 éve, 1 hónapja és 13 napja

Ha már kiadok ennyi zsét az m$ megoldását választanám. Az tényleg fejlődés és innovatív. Ez a vas egész egyszerűen irreális áron van ajánlva. DFP-vel egyetértek, annyiért kéne kínálnia az m$-nek, mint az applenek, vagy alatta egy 5-10%-al és befutó lenne mosolygó smiley
De nagyon persze nem tud, mert sok ember fejében van a drága=prémium analógia, muszáj vagy miattuk magasra árazni.
Nem mellesleg ha az m$ vasat csak fejben nagy vonalakban kikalkulálod hamar világos lesz, hogy tényleg ennyibe kerül, egyszerűen az ilyen képernyő, és 1-2 terrás ssd-t nem gombokért adnak sehol.
Márpedig ilyen alkatrészekből épül fel az m$ vas.

válasz erre

iPet

8 éve, 1 hónapja és 13 napja

Én is elgondolkodtam azon hogy cseréljek-e esetleg, de mivel late 2015-ös MacBook Air-t használok amiben van 8 giga ram, i5-ös proci meg 256-os SSD egy intel hd 6000 kártyával, nem igazán gondolom, hogy megéri kiadnom plusz 300ezret egy ugyanolyan gépért....

válasz erre

Kisfaludy82

8 éve, 1 hónapja és 13 napja

Kiváló cikk lett ismét! mosolygó smiley Nekem kimarad a széria és mostantól az Apple mint fejlesztői platform is, teljesen át fogok állni Linuxra vagy Windowsra (az új Surface hiánya viszont nagyon fájó) - még nem tudom mi mellett teszem le a voksom.

Egyszerűen az ár / érték arány annyira rossz most már az Apple-nél hogy nem éri meg a befektetést.

válasz erre

Fikarc

8 éve, 1 hónapja és 13 napja

dfp írta:
Kéne venni, de 1 millió 60 ezer a közepesen erős modell, a fullos meg másfél millió fölött van röhögő smiley Ha a Microsoftnak lenne esze, nagyon durván árat csökkentene a saját prémium vonalán és akkor óriási lendületet kapnának, de inkább megy a teljes majmolás...
És sajnos oda-vissza megy. szomorú smiley

Ezek embertelenül magas árak, nem csak itthon de bárhol a világban. Egy laptop nem fog tudni visszahozni ennyi pénzt, főleg ilyen gyenge hardverrel.

válasz erre

dfp

8 éve, 1 hónapja és 13 napja

Kéne venni, de 1 millió 60 ezer a közepesen erős modell, a fullos meg másfél millió fölött van röhögő smiley Ha a Microsoftnak lenne esze, nagyon durván árat csökkentene a saját prémium vonalán és akkor óriási lendületet kapnának, de inkább megy a teljes majmolás...

válasz erre

csirkee

8 éve, 1 hónapja és 13 napja

Még mindig túl vannak árazva sajnos.

válasz erre

Eltohn

8 éve, 1 hónapja és 13 napja

Nagyon rossz irányba halad az Apple. Jó ez a touch bar de nem akkora feature ami miatt indokolt lett volna az áremelés. A hardver a prémium kategóriában épphogy középszintű, egyszerűen értelmetlen a megvásárlása.

Eddig is azt gondoltam ezek hülyék, most már biztos vagyok benne, hogy az egész bandát le kéne cserélni. Csődbe fogják vinni az Apple-t, mint Chen-ék a BB-t. szomorú smiley

válasz erre

VDemon

8 éve, 1 hónapja és 13 napja

Eddig is feszegette a határokat az Apple, de ezzel most átlépte. Két éves hardver 1 millióért? röhögő smiley Most komolyan?

A macOS messze nem olyan extra hogy ennyi felárat megérjen.

válasz erre

Ronalddo

8 éve, 1 hónapja és 14 napja

Tochbar rohadt jó dolog. De ezek a gépek NAGYON nem érnek ennyit.

válasz erre

TEchie

8 éve, 1 hónapja és 14 napja

Brutálisan elszálltak az árakkal. wtf smiley

válasz erre