Android 7.0: Újdonságok

2016. augusztus 23.
48.6671
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Az okostelefonok és táblagépek piacán jelenleg 3 rendszert emlegethetünk a hírekben és cikkekben, de valódi verseny talán csak az Apple iOS és Google Android rendszer között van, hiszen a Microsoft Windows rendszere továbbra is csak a számítógépeken hódít.


Az Apple és a Google közötti verseny sem egy direkt hajsza, hiszen az Apple egy saját ökoszisztémát épített ki, rajtuk kívül más nem használhatja az általuk fejlesztett rendszert, míg a Google szabadon terjeszti az Androidot. Mindkét oldalnak megvannak az előnyei és a hátrányai, mai cikkünkben pedig megnézzük, hogy a tegnap hivatalosan is elrajtoló Android 7.0 Nougat milyen újításokat hozott magával.

Mielőtt belekezdenénk a rendszer bemutatásába, fontos megjegyezni, hogy egyelőre csak Nexus 6, 6P, 5X, Pixel C és Nexus 9 táblagépre érhető el a legújabb Android, így például a Nexus 5 okostelefon és az itthon is népszerű Nexus 7 táblagép már lemaradt a listáról. Cikkünk végén megnézzük azt is, hogy a többi gyártó mikor és milyen készülékekhez dobhatja piacra a saját maguk által módosítgatott verziót.


Multitasking

Erre igazán nincs is szebb szó, de tulajdonképpen a szimultán alkalmazáshasználatot takarja ez a fogalom, mely bizony sokáig például csak a BlackBerry rendszerén működött igazán, később pedig androidos berkeken belül például a Samsung is beépítette a rendszerbe. Szerencsére az Android 7.0 kapcsán nagyon sokat dolgoztak ezen a Google mérnökei, az eredmény pedig egy kiforrott, gyárilag a rendszerben lévő multitasking, ami lehetővé teszi, hogy egyszerre több alkalmazást is lássunk, valamint használjunk a kijelzőn.

Ez manapság már nem csak a táblagépek piacán jön jól, hiszen az androidos csúcsmodellek bőven 5 hüvelyk fölött tanyáznak már. A funkció kulcsa az "Overview" gomb, vagyis amelyikkel az éppen futó alkalmazások listája tárul elénk. Egyfelől gyorsan nyomogatva a gombot, folyamatosan ugrálhatunk a futó appok között, hosszan lenyomva pedig az éppen futó alkalmazás a felső vagy oldalsó részre kerül (attól függ, hogy mobil vagy táblagép), míg a többit alatta vagy mellette ugyanúgy tudjuk pörgetni és megállítani.

Android 7.0: Újdonságok - 2. kép

Természetesen továbbra is tableten lehet igazán kihasználni ezt a funkciót, illetve az elején még néhány alkalmazásnál lehetnek kompatibilitási hibák, de ezek idővel megoldódnak. Azt is érdemes megemlíteni, hogy az alkalmazások közötti kommunikáció és a produktivitási lehetőség is nőtt ezzel, hiszen akár fájlokat is átdobhatunk az egyik ablakból a másikra.


Értesítések és beállítások

Az értesítések terén szintén egy régóta várt rendszerszintű funkció került beépítésre, mely nem más, mint az értesítésen belüli gyors válasz lehetősége. Ez végtelenül egyszerű módon működik, a beérkezett értesítés "kártyáját" lehúzzuk, rámegyünk a válasz gombra és már írjuk is a válaszunkat, amit egyből is el tudunk küldeni, az adott applikáció megnyitása nélkül.

Az értesítések ezentúl teljes képernyőszélességben jelennek meg egymás tetején. Az azonos alkalmazásból érkező információkat egybe gyűjti és lehúzással nézhetjük meg, hogy pontosan ki és mit szeretne tőlünk, hosszan nyomva egy-egy értesítésre pedig beugrik az adott programhoz tartozó beállítási lehetőség, tehát ha valami nagyon sokszor zavar minket, akkor azt egyszerűen letilthatjuk. Természetesen egy egyszerű oldalra húzással elvethetjük az adott értesítést, így összességében csak előnyére változott ez a fontos terület.

A beállításokon szintén csiszoltak, könnyebben testre tudjuk szabni a gyorsbeállítások menüt, illetve a központi beállítások is átláthatóbbak, részletesebbek lettek. Megkaptuk a Unicode 9-es emoji-kat, mindenki boldog lehet.


Amit nem látunk

Egy-egy ilyen komoly rendszerfrissítés természetesen nem csak látványos, könnyen észrevehető és alkalmazható frissítéseket tartalmaz, hanem magába a rendszerbe is komolyan belenyúlnak a mérnökök. A 3D grafikus terület egyre fontosabb a mobilok körében, hiszen gyönyörű és erőforrás igényes játékok hadával van tele a Google Play Áruház, így sokan örülhetnek a Vulkan API támogatásának. Ezzel még szebb játékokra számíthatunk a jövőben, a készülékek pedig jobb játékélményt kínálnak majd.

Android 7.0: Újdonságok - 3. kép

A Chrome OS-hez hasonlóan az új androidos készülékek két partíciót kapnak a rendszer tárolására és futtatására. Ez elsőre fura lehet, de komoly gyakorlati haszna van a dolognak. Megérkezik a rendszerfrissítés és az szépen a háttérben települ az éppen nem használt partícióra, a következő újraindításkor pedig már a friss rendszert futtató részről indul a készülékünk, a másik partíció pedig arra vár, hogy a következő frissítés hozzá fusson be és ez a körforgás állandósul a frissítések esetén. Ezzel állítólag időt spórolnak a felhasználóknak és a frissítés is biztonságosabb lesz. Az még kérdéses, hogy mely készülékek esetében alkalmazható ez a technológia, de mindenesetre egy érdekes és hasznos fejlesztés.

A Google saját VR platformja a DayDream állítólag majd egy később frissítéssel lesz igazán a rendszer része, de mivel ez is egy nyílt platform, amit a Google partnerei is használni fognak, ezért a rendszerszintű integráció itt is stabilabb eredményt hozhat magával. Természetesen javult az energiakezelés is, az új rendszer állítólag jobban gazdálkodik az energiával, melyet főként a háttérben futó applikációk kezelésével értek el.


Frissítések a Nexus szérián kívül

Az androidos frissítések területe továbbra is egy katyvasz, ami mögé igenis be kéne állnia a Google-nek, a gyártóknak és a szolgáltatóknak. Sokszor hosszú hónapokat kell várni egy kisebb frissítésre, egy nagyobbra meg még tovább, míg a néhány éves csúcsmodellek már el is lettek felejtve. Beszédes számadat lehet, hogy az Android 6.0 Marshmallow az augusztus eleji statisztikák szerint mindössze 15,2%-os részesedéssel bír a piacon, a legtöbb készüléken pedig még a 4.4-es KitKat fut a maga 29,2 százalékával.

A Samsung sosem sieti el a dolgot, tavaly is közel fél év kellett nekik a komoly rendszerfrissítéshez és ez idén sem fest jobban. Első körben vélhetően a Galaxy Note 7, Galaxy S7 és Galaxy S7 Edge kapja majd meg az Android 7.0-t, később pedig a Note 5, S6, S6 Edge és S6 Edge+ tulajdonosok számíthatnak a frissítésre. A legjobb esetben tehát 2017 első hónapjaiban reménykedhetünk.

Az LG már kicsit gyorsabban dolgozik, mint a nagy riválisa és tőlük érkezik az első gyárilag Nougat-os készülék is, tehát van okunk reménykedni. Becslések szerint december környékén az LG G5-re már megérkezhet a frissítés, később pedig a LG G4 és LG V10 kaphatja majd meg.

Android 7.0: Újdonságok - 4. kép

A Sony (frissítve) nagyjából a Samsung tempóját szokta felvenni (vagy éppen fordítva), így tőlük is a tél végéhez közeledve, kora tavasszal számíthatunk végleges frissítésekre. A készülékeket illetően az Xperia Z5 széria, Z4 táblagép és az Xperia Z3+ biztosra vehető, ahogy azt a vállalat nemrég meg is erősítette, a végleges lista pedig így néz ki: Xperia Z3+, Xperia Z4 Tablet, Xperia Z5, Xperia Z5 Compact, Xperia Z5 Premium, Xperia X, Xperia XA, Xperia XA Ultra, és Xperia X Performance.

A HTC (frissítve) inkább az LG-re hajaz ezen a téren, így tőlük is 2-3 hónapon belül, még idén várhatjuk az első nagy frissítést, mely minden bizonnyal a HTC 10-re érkezik. Két nappal a bejelentés után megérkezett a hivatalos közlemény, mely szerint idén frissül a HTC 10, majd a One M9 és A9 független változata, legvégül pedig, vélhetően jövőre frissülnek az említett modellek szolgáltatói verziói.

A Huawei kapcsán annyit lehet tudni, hogy az új Mate 9-es készülék ősszel debütálhat a friss Androiddal, a korábbi felsőkategóriás készülékeknél pedig nem kizárt, hogy 4-6 hónap is kell nekik.

Az egyre népszerűbb Xiaomi sem töri magát a komoly frissítéseket illetően, de állítólag a komolyabb modellek még idén megkaphatják az Android 7.0-ra épülő egyedi rendszert.

Más gyártók felől egyelőre nem érkeztek konkrétumok, sajnos ez egy nagyon ingoványos talaj, amin tényleg sokkal többet kéne dolgoznia a Google-Gyártó-Szolgáltató hármasnak, hiszen több millió ember marad le az új funkciókról, melyek akár a felhasználói élményeken is javíthatnak.

Összességében tehát egy érdemi frissítést kaptunk az Android 7.0 személyében, melyet mindenkinek javaslunk letölteni és telepíteni, amint alkalom adódik rá. Az érezhető, hogy a Google sem akart hatalmasat újítani, de egy ideje már nem is kell nekik, hiszen szépen felépítették a rendszert és a nagy rivális Apple sem töri magát azon, hogy hatalmas újdonságokat építsen be az iOS-be.
14 hozzászólás

rDAVE

8 éve, 3 hónapja és 20 napja

Fikarc írta:
Engem annyira nem nyűgözött le az új rendszer, olyan nagy fejlesztéseket nem csináltak... Na majd jövőre... mosolygó smiley

Vajon melyik cukornak a nevét kapja? mosolygó smiley O betű jön most.
De hisz már régóta van neve, nem? Nougat.

válasz erre

Fikarc

8 éve, 3 hónapja és 21 napja

Engem annyira nem nyűgözött le az új rendszer, olyan nagy fejlesztéseket nem csináltak... Na majd jövőre... mosolygó smiley

Vajon melyik cukornak a nevét kapja? mosolygó smiley O betű jön most.

válasz erre

Hentes

8 éve, 3 hónapja és 22 napja

Király összefoglaló cikk lett! Sajnos mire hozzám elér a frissítés addigra már a 8 is kint lesz! röhögő smiley

Elég jó fejlesztéseket csináltak, nagyon tetszik most már a rendszer.

válasz erre

CharlieFirpo

8 éve, 3 hónapja és 22 napja

iPet írta:
Ha esetleg valakinek Sony telefonja van. A cég nemrég jelentette be, hogy egészen pontosan melyik készülékek kapnak frissítést: Xperia Z3+, Xperia Z4 Tablet, Xperia Z5, Xperia Z5 Compact, Xperia Z5 Premium, Xperia X, Xperia XA, Xperia XA Ultra, és Xperia X Performance.

Ez elég karcsú sajnos.
Hát... Sony. Sosem volt arról híres hogy a hűséges, régi vásárlókat megbecsülje.

válasz erre

iPet

8 éve, 3 hónapja és 22 napja

Ha esetleg valakinek Sony telefonja van. A cég nemrég jelentette be, hogy egészen pontosan melyik készülékek kapnak frissítést: Xperia Z3+, Xperia Z4 Tablet, Xperia Z5, Xperia Z5 Compact, Xperia Z5 Premium, Xperia X, Xperia XA, Xperia XA Ultra, és Xperia X Performance.

Ez elég karcsú sajnos.

válasz erre

Mordorer

8 éve, 3 hónapja és 23 napja

Bár nem tűnnek nagy újításnak, de ezek tényleg nagy fejlesztések. A VR nekem is új, nem is gondoltam hogy lesz natívan Androidban! meglepett smiley

válasz erre

Fikarc

8 éve, 3 hónapja és 23 napja

Hát az én telefonomra még biztos sokáig nem érkezik meg, ha egyáltalán. Rengeteg újítást vezettek be, lehet hogy kéne venni egy Nexust... mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

8 éve, 3 hónapja és 23 napja

A Xiaomi épp mostanság fejezi be az új rendszerfelületét, szóval jó lenne, ha ez lenne a következő projektjük és nem csak csúcs telefonoknál.

válasz erre

zender

8 éve, 3 hónapja és 23 napja

Rendesen összegyúrták a rendszert. mosolygó smiley A BlackBerrytől csórt válasszüzenet-küldés nagyon jó dolog, ez hasznos. A saját VR-ról meg most hallok először! meglepett smiley Nem is tudtam hogy lesz!

válasz erre

Ronalddo

8 éve, 3 hónapja és 23 napja

Hmmm, jövő tavasszal jön meg Samsung Galaxy S7-re. Ez annyira gáz most nem azért. Simán úgy kellet volna kiadni a készüléket, hogy amint jön a 7-es Android, azonnal lehessen frissíteni.

Tablet frissítésekről egyébként lehet tudni bármit is?

válasz erre

CharlieFirpo

8 éve, 3 hónapja és 23 napja

Szép összefoglaló, már vártam valami hasonlót! mosolygó smiley

Az ablakkezelés és a multitasking fejlesztése nagyon örvendetes. Jövőre veszek legközelebb telót, addigra remélem azon is a 7 fut majd. mosolygó smiley

válasz erre

TEchie

8 éve, 3 hónapja és 23 napja

Nagyon korrekt összefoglaló, köszönjük! mosolygó smiley

Gondolom Honor is benne lehetne a felsorolásban, épp a napokban írtátok hogy két évre visszamenőleg frissít.

válasz erre
12a(z) 2 -ből